Tech

Több embert ölhetett meg télen a magas rezsiár, mint a koronavírus

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Mintegy 68 ezer ember halhatott meg a megemelkedett rezsiárak miatt Európában az elmúlt tél során — derül ki az Economist kutatásából. A gazdasági lap szerint ez magasabb szám, mint ahány haláleset a koronavírussal volt kapcsolatba hozható az említett időszakban.

A számadatok szerint az orosz-ukrán háború következtében a két évvel korábbihoz képest nagyjából 69 százalékkal fizettek többet az európaiak az elektromosságért, és mintegy 145 százalékkal többet a gázfogyasztásuk után.

Ez az elképesztő áremelkedés rengeteg ember életét veszélybe sodorhatta, ugyanis ha a polgárok nem tudják megfelelően felfűteni a lakásaikat, nő a szív és a tüdő megbetegedések, valamint a kihűlés kockázata is. 

A mostani adatokat a 2015 és 2019 közötti halálozási adatokkal hasonlították össze a modellben. Ebből az derült ki, hogy 28 európai országban a várt adatoknál 149 ezerrel többen haltak meg 2022 novembere és 2023 februárja között. Ez 7,8 százalékos emelkedést jelent.

A növekedésben több tényezőnek is volt szerepe: a hivatalos számok alapján 60 ezer haláleset a koronavírus-fertőzéssel volt összefüggésben. A cikkben megjegyzik: 2020 márciusa és 2022 szeptemebere között a többlethalálozás 79 százalékáért nevezték meg a koronavírust felelősnek, míg a legutóbbi télen ez már csak 40 százalék volt, teszi hozzá a hvg.

A járvány mellett a hideg időjárás is okozott halálozásokat, ám mivel az idei tél enyhébb volt a 2015-19-es évekénél, úgy vélik, nem ez volt a felelős a további többlethalálozásért, sokkal inkább az energiaárak emelkedése.

Mint írják, a kilowattóránként 0,1 eurónyi (nagyjából 37 forintnyi) áramár-emelkedés 2,2 százalékkal növeli egy ország heti halálozási adatait.

A lap szerint ha az áram ára megegyezett volna a 2020-as árakkal, 68 ezerrel kevesebb haláleset mutatott volna a modell. A kormányzati beavatkozások nélkül azonban még ennél is rosszabb lenne a helyzet: ha nem lettek volna energiaárakat csökkentő intézkedések, 26 600-zal több haláleset történhetett volna Európában az elmúlt télen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik