Több balesetet jelentett az elmúlt 10 hónapban a Tesla, mint bármely más vezetéssegítő rendszerrel ellátott autógyártó az Egyesült Államokban, derül ki a közlekedési hatóság jelentéséből. Az első ehhez hasonló tájékoztatás szerint az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatalhoz (NHTSA) 2021. július 1. és idén május 15. között 392 olyan balesetről szóló jelentés érkezett, amelyben 2-es szintű vezetéstámogató technológia volt érintett. Ezek során összesen 6 haláleset és 5 súlyos baleset történt.
A jelentésben szereplő adatok kifejezetten azokra a 2. szintű vezetéstámogató rendszerekre korlátozódnak, amelyek jelenleg kereskedelmi forgalomban kaphatók az USA-ban és közutakon is közlekednek. Legtöbbször, 116 esetben másik autóval karamboloztak, négy esetben pedig gyalogos vagy kerékpáros is érintett volt a balesetben. Hússzor oszloppal vagy fával, tízszer pedig állattal ütköztek a vezetéstámogató rendszerrel ellátott autók tulajdonosai. A bejelentett balesetek többsége toronymagasan Kaliforniában történt, összesen 125 eset. A második helyen Florida áll 33 balesettel, majd Texas és New York következik 33, illetve 30 balesettel.
Nem jött a legjobbkor ez az értékelés az Elon Musk tulajdonába tartozó Teslának. Az NHTSA ugyanis nemrégiben kiterjesztette a gyártó Autopilot funkciójával kapcsolatos vizsgálatát, miután jelentések szerint többször is elsősegélynyújtó járművekbe ütköztek az autóik. Az autókat hamarosan mérnöki elemzéseknek vethetik alá, amely a Gizmodo szerint általában a visszahívás előtti utolsó szakasz.
A Tesla első helye ugyanakkor önmagában nem jelenti azt, hogy az autókban használt technológia kevésbé biztonságos, mint a többi gyártóé. A cég Autopilot funkciója ugyanis a leggyakrabban használt ADAS-technológiák közé tartozik, így nagyobb a valószínűsége a balesetnek is. Ráadásul a hatóság szerint a Tesla jobban meg tudja osztani velük az adatokat, mint mások. A telematikai rendszer segítségével könnyebb az adatküldés, ugyanakkor megtörténhet, hogy egy esetet többször is jelentenek.