Getty Images
Tech

A Facebookot ellenőrző bizottság dönti el, mi lesz Donald Trump fiókjainak sorsa

A Facebook blogposztban közölte, hogy az általa létrehozott független ellenőrző bizottsághoz (Oversight Board) továbbítja a kérdést, mi legyen Donald Trump volt amerikai elnök felfüggesztett Facebook- és Instagram fiókjainak sorsa.

A közösségi cég közleménye szerint a döntésük szükséges és helyénvaló volt, de mivel egy rendkívül jelentős ügyről és egy politikusról van szó, ezért fontosnak tartják, hogy a testület is felülvizsgálja a kérdést. Amíg az Oversight Board nem hoz független szakértői döntést arról, hogy fennmaradjon-e a határozatlan időre szóló felfüggesztés, addig értelemszerűen Trump fiókjai továbbra is inaktívak maradnak.

A Facebook posztjában említi a különleges körülményeket: az elnök megítélésük szerint erőszakot szított, melynek következtében a Capitoliumnál kitört lázongásban öt ember életét vesztette, a törvényhozóknak pedig menekülniük kellett a helyszínről – erre korábban még nem volt példa. A közbeszédben is élénk a vita arról, hogy a Facebooknak mekkora szerepe volt az ostromban, és jogában áll-e elhallgattatni politikai szereplőt. Amint a testület döntése megszületik, azt közzéteszik a bárki által elérhető hivatalos felületükön.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője a Capitoliumot ért támadás után január hetedikén osztott meg egy posztot, amiben arról írt, hogy Trump Facebook és Instagram profiljai még legalább két hétig nem lesznek használhatók. A cég állásfoglalása szerint ugyanis a leköszönő elnök a hátralévő idejét láthatóan arra használta, hogy aláássa a békés hatalomátadást utódjának. A republikánus politikus által közzétett posztok és videók megzavarták az embereket, ezért azokat a moderátorok eltávolították, miután úgy találták, hogy további erőszakot gerjesztenek.

A Facebook május 6-án jelentette be, hogy független ellenőrző bizottságot (Oversight Board) állít fel elismert szakértőkből, akiknek az a feladata, hogy a közösségi oldalt érintő legfontosabb kérdésekben segítsenek döntést hozni, amelyeket aztán a Facebook is köteles végrehajtani. A bizottság döntései véglegesek, nincs lehetőség fellebbezni, és mindenkinek el kell fogadnia azokat az egyszeri felhasználóktól egészen Mark Zuckerbergig. A testület október végén kezdte el a munkát az előkészületek után. Az ellenőrző bizottságnak 90 napja van arra, hogy egy üggyel kapcsolatban döntsön.

Az Oversight Board munkájáról a testület egyetlen magyar tagjával, Sajó Andrással is beszélgettünk korábban:

Kapcsolódó
Sajó András: Nem a Facebookkal van gond, hanem azokkal, akik használják
A Facebookot ellenőrző bizottság tagjává választották Sajó András jogtudóst is, akit a testület munkájáról kérdeztünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.