Tech

Előfordulhat, hogy rontják a szemet a VR szemüvegek

Danny Bittman programfejlesztő arra figyelmeztet, hogy a VR szemüvegek akár látásromlást is okozhatnak, ahogyan több órás VR-ozás után az ő szeme is sérült – írja a BBC. A férfinak az orvosa mondta, hogy a probléma a VR szemüveg miatt léphetett fel, de az Optikusok Szövetsége szerint nincs bizonyított negatív hatása az eszköznek a látásra. A szoftverfejlesztőnek szemüveget írtak fel.

Ennek ellenére orvosok korábban már állást foglaltak amellett, hogy a VR szemüvegek hosszú távon a szemek megerőltetéséhez vezethetnek, hiszen vizuális stimulációt teljesen máshogy kell feldolgozniuk, mint a való világban. A szemüvegeket használók is viszonylag gyakran számolnak be szédülésről, hányingerről, ami szintén ennek tudható be: a teljesen más vizuális élmények miatt utazási betegséget tapasztalnak.

Bittmannál szemkonvergencia-probléma alakult ki, ami nagyjából olyan tapasztalatokkal jár, mint a diszlexia. Azt azonban ő is elismeri, hogy nagyon sokat használta a szemüveget, naponta akár 6 órán keresztül is.

Kép: Getty Images

Az Optikusok Szövetségének egyik szakértője, Ceri Smith-Jaynes a BBC-nek elmondta, hogy továbbra sincs bizonyítékuk arra, hogy mind gyerekeknél, mind felnőtteknél tartós szemprobléma alakulhat ki a VR szemüvegek használatától. Azt is megjegyezte azonban, hogy egyelőre csak olyan tudományos kutatások készültek, amelyek a szemüvegek rövid távú használata mellett vizsgálták a témát.

A VR szemüvegek kellemetlen hatásait kiküszöbölendő azt ajánlja, hogy a hosszú használat közben tartsunk öt-tíz perces szüneteket, amikor gyakran pislogunk, természetes fényre megyünk, és egy távoli pontot nézünk az ablakon keresztül. Ezek segíthetnek az igénybe vett szem pihentetésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik