Tech

Így lesz olcsón a buta kocsiból okosautó

Androidos fejegység, fedélzeti kamera, tolatókamerás rendszámtartó, gyorstöltő: egy autót a végtelenségig lehet tupírozni minőségi, de olcsó kínai kütyükkel. Ebben a tesztben azt mutatjuk be, hogyan lehet egy buta autóból olcsón okosabbat csinálni, mintha az gyárilag is mindig ilyen intelligens lett volna. A végén azt is összegezzük, mi mennyibe került.

Amíg az embernek nincs kocsija, nem kezd el azon gondolkodni, hogy autós kütyüket is lehetne rendelni Kínából. Amint megvettem a Volkswagenemet, hirtelen minden elkezdett hiányozni belőle.

Előbb egy telefontartó, majd lemerült a mobil navigáció közben, akkor már egy töltő is kell, de akkor rögtön gyorstöltő, hogy rövid út alatt is tudja gyorsan pumpálni a Xiaomi-t. Na, de ekkora áramot csak egy minőségi, nagyáramú kábel visz át, és ha már úgyis ennyire el vagyok látva végtelen árammal telefonügyileg, akkor jöhetne egy okos fejegység is a buta gyári helyett. Így nem a telefonon kéne bámulni a térképet, tudnék Bluetoothon kihangosítva telefonálni, tudnám onnan vezérelni a micro SD-kártyán vagy akár a mobilon található zenéket, szóval egy csomó mindenre jó lenne. A legfőbb indokom mindenesetre az, hogy biztonságosabbá teheti a közlekedést azáltal, hogy nem a teló kisebb kijelzőjét bámulom az útvonalért.

Miután elkezdtem utazgatni mindenfelé, kitaláltam, hogy inverter is kell, hogy 220 Voltot tudjak varázsolni az autóban. Sőt, kell egy napellenző is, meg hát egy fedélzeti kamera, ami rögzíti az utat, és ha baleset érne, tudom bizonyítani, hogy nem én kaptam hibából a jogsimat. Sőt, ha patent az autó, minek törném össze necces tolatásokkal, kell egy kamerás rendszámtartó is.

Szóval elkezdtem iszonyatosan bevásárolni.

A sorozat előző részében a Rendelj Kínait csapata egy okosórát próbált ki:

Egy igazi árbajnok okosóra Kínából
Annyiba kerül, mint egy budapesti havi bérlet ára, ez esetben viszont minőségi terméket kapunk a pénzükért cserébe.

TESZTÜZEM

1) ANDROIDOS FEJEGYSÉG

Az egész teszt legfontosabb eleme nyilvánvalóan a fejegység, ami egészen konkrétan egy Ownice C300 OL-8992T. Róla röviden azt kell tudni, hogy egy 8 colos, érintőkijelzős, 2 DIN-es méretű darab, amin Android 4.4 fut, hogy széleskörűen felhasználható legyen a gyári “okosakkal” szemben. A rendszer ugyan régi, de mivel egy autóban van, mindegy, mi fut rajta, ha normálisan fut.

A VW, Seat, és Skoda gyártmányú autókhoz készült fejegység 1 GB DDR3-as RAM-mal, és egy kifejezetten autós okosrádiókhoz készített, 4 magos, 1.2GHz-es processzorral van megáldva, ez a kombó pedig gondoskodik róla, hogy az alapvető funkciókat megfelelően lássa el.

A dizájn nagyon erősen hajaz a gyári VW rádiók megjelenésére, amivel nekem személy szerint nincs gondom, kifejezetten tetszik a kinézete.

A beszerelést egy autóelektronikus ismerősöm végezte, ugyanis rengeteg új elemet kellett egyszerre beépíteni, amihez én nem értek, de a végén ő is meglepődve jelentette, hogy ez messze a legjobb, amivel ő eddigi pályafutása során találkozott, ugyanis ez valóban kommunikál az autóval. Ha van a kerekekben nyomásszenzor, azt is mutatja, de nem riad vissza a kormányszöghelyzettől, vagy éppen az üzemanyagvisszajelzőtől és kézifékállástól sem. A jeleket remek módon leveszi a CAN buszról, innentől kezdve pedig minden magától működik.

Az első, ami feltűnt, hogy nagyon kiégettek a fehér és világos színek, ezen viszont egy sima androidos appal lehet segíteni. A kép onnantől kezdve kifogástalan volt, hogy lejjebb vettem a fényerőt.

Van rajta 2 micro SD foglalat, az egyikben gyárilag egy 8 GB-os Samsung kártya van, rajta az alap térképekkel, amikre igazából nincs is szükség. Én telefonról osztottam mobilnetet a fejegységnek, és letöltöttem Play Áruházból minden szükséges appot, amit használni szoktam.

Ha valakinek nincs ennyi fölös mobilnete, akkor udvarban állva wifiről, vagy benzinkutakon ugyanígy szintén megteheti, hogy offline navi appokat tölt le.

Számtalan beállítás és funkció van, még a gombok háttérvilágításának színét is RGB-skálán változtathatjuk a rózsaszíntől a gyári vörösig. Ezeket az opciókat csak pár szóban említeném meg, tekintve, hogy Bibliát lehetne írni róla.

A fejegység fogad DVD-t, több szabad USB-csatlakozója van, ami bárhova kivezethető az autóban, összeköthető a fedélzeti kamerával, iPhone-nal, iPoddal, androidos készülékekkel, képes képernyőtükrözésre, BT zenelejátszásra, felszíni TV adások vételére, OBD információk kiírására és kezelésére, ebből következően autódiagnosztikára, meg úgy egyébként mindenre, amire egy Androidos telefon (pl. Facebook, Messenger, Skype, navigáció, Youtube).

A GPS azonnal jelet talál Budapest kis utcáin is, és bár a Google Térkép időnként picit döcögős, a Waze sokkal kellemesebb tempóban futott.

Megosztott netkapcsolattal, vagy a hátuljába dugott 3G SIM kártyás adapterrel folyamatos internetelérés mellett a legtökéletesebb navigációs társ, amit el tudok képzelni magam mellé, abszolút hozza az elvárt szintet.

Mikrofon is van a fejegységben, külső mikrofon nélkül tudok vele kifogástalan hangminőséggel telefonálni, vagy éppen címet bediktálni. A fejegység nettó 72 000 forint.

2) TOLATÓKAMERÁS RENDSZÁMTARTÓ

Szerencsére a centizős mániám ellenére sincs gondom a tolatással, parkolással, de ha már autós teszt, legyen teljes a repertoár. A tolatókamera olya ötletes, hogy leesett az állam. Úgy kapsz tolatókamerát, hogy közben az autón nem kell átalakítani semmit. Nem kell szétfúrni, megmoddolni, mókolni, és a beszerelése sem kerül egy vagyonba, ugyanis csak egy rendszámtartó műanyagot kapsz, aminek a tetejében állítható fejű kamera van elhelyezve infra LED-ekkel, hogy éjjel is lásson.

Ez az eszköz 22 dollárba, azaz kb. 5700 forintba kerül. A termék minőségi, stabil műanyagból készült, teljes mértékben vízálló és a rendszámtábla nagyon durván rögzítve van benne, esélye sincs kiesni.

A beszerelése teljesen világos volt a szerelőm számára: egy tápkábel meg az AV csatlakozók, az androidos fejegységem pedig éjjel-nappal gyönyörű képet mutat arról, hogy éppen mit lát az autóm fara (persze csak hátramenetben).

Ami viszont a legtutibb ebben, az az, hogy a fejegység megkapja a kormányszögállást, és kirajzolja a kamera élőképére a tolatás ívét attól függően, hogy hogyan áll éppen a kormány. Ha forgatom, változik az ív, és szépen megmondja, hogy merre fogok hajtani.

3) FEDÉLZETI KAMERA

A fedélzeti kamera egy olyan eszköz, ami egyszeri befektetés, és leginkább semmi szükség nincsen rá, egészen addig, amíg valaki balesetet nem okoz. Egy jó minőségű felvétel bizonyító erejű, a videón látottakkal nehéz vitatkozni.

Én szándékosan egy minőségibb darabot rendeltem majd’ 100 dollárért, amiben sajnos a GPS itthon nem talál jelet. Ez csak annyi hátrányt jelent, hogy nem látszik a felvételen, hogy épp mennyivel megyünk.

Ezt leszámítva remekül működik, gyújtásra indul, magától leáll az autóval, és millió meg egy beállítást lehet neki megadni. A hangja elég idegesítő volt, ezért teljesen elnémítottam, így észre sem veszem, hogy működik.

Vettem bele egy Class10-es 32GB-os memóriakártyát, így 2304×1296 pixeles felbontás és másodpercenként 30 képkocka (fps) mellett ugyan csak pár órát tud rögzíteni, mielőtt elkezdené körbeírni magát, viszont a fehéregyensúlyt leszámítva olyan patent a kép, hogy teljesen meg vagyok döbbenve.

Rettentő tiszta, nagy felbontású, szép képet ad, minden részlet látszik rajta. Akinek inkább a hosszú felvételi idő a lényeg, annak alacsonyabb felbontás ajánlott, vagy a fejegységre való rákötés, mert ott közel korlátlan memória állhat rendelkezésre.

4) TELEFONTARTÓ, GYORSTÖLTŐ

Az elmaradhatatlan autós telefontartó egy kritikus pontja a tesztnek, ugyanis nagyon sokáig válogattam, hogy egy nagyon stabil, minőségi darabot találjak, ami biztosan a helyén marad, és nem foglal sok helyet, ugyanis a szélvédőm így is kellően kicsi egy átlag autóhoz képest. Imádkoztam, hogy ez a mindössze 1560 forintos Shunwei gyártmány jó legyen, és szerencsére a végletekig pozitívan csalódtam benne.

Felcuppantottam a bal felső sarokba úgy, hogy vezetés közben a nagy része belelóg az A blokkba, így nem vesz el a látóteremből, ha viszont ha rá kell pillantanom, akkor is csak a szemem egy mozdulatába kerül, nem vonja el a figyelmem a forgalomról.

Aki pedig inkább egy nevesebb gyártó termékét preferálná, az válassza a Xiaomi univerzális tartóját, ami gyakorlatilag minden típusban használható.

Mivel a telefonon vezetés közben folyamatosan meg van osztva a wifi, be van kapcsolva a GPS, Bluetoothon a rádióra kapcsolódik, és gyakran Youtube-ról megy a zene, nem árt neki a töltés. Méghozzá a gyorstöltés. Mi sem alkalmasabb erre a célra, mint egy Blitzwolf gyorstöltő, és a hozzá való kábelek.

QC 3.0 gyorstöltéssel akármit csinálok, akárhogy merítem a telefonom, olyan iramban töltődik, ahogy egy olcsóbb telefon a gyári töltőjével kikapcsolt állapotban sem. Ezért egy erre képes, 4 portos töltő mellett állapodtam meg, illetve egy harisnyázott, piros Type-C kábel mellett.

5) NAPELLENZŐ

Miután ismerős a Tescóban vett napellenzőt 300 forintért, és kiröhögött, hogy drágábban rendeltem Kínából, így amikor hő hatására az övé leesett a szélvédőről, majd az első adandó alkalommal elszakadt a füleinél, én röhögtem egy nagyot. Ez a darab azért jóval magasabb minőségű 1200 forintért.

6) AUTÓS INVERTER

Ez az inverter már csak egy szem friss, nyár végi cigánymeggy eme majdhogynem kora őszi autós kütyüteszt tortáján, és egyúttal egy remek átvezető, jobban mondva teaser egy következő tesztünkhöz. Az inverter műszaki adatai jelen esetben irrelevánsak, mondom, miért.

Bár elég extrém terhelhetőségi értékek vannak megadva az inverternél, egy normál autó szivargyújtója, meg a mögötte álló vezetékelés 100-150 Wattot tud gond nélkül hosszú távon leadni 12 Voltos feszültség esetén. Rövid távon efölött is rendben lehetünk, de nem árt figyelni az aljzatokra, mivel könnyen elkezdhetnek forrósodni, lévén nem erre lettek kitalálva.

Részemről a brutális túlméretezés sokkal inkább azt a célt szolgálja

  1. egyrészt legyen benne tartalék, ha valami autós körülmény változna,
  2. másrészt közvetlenül az akksira rákötve (vannak benne krokodil csipeszek) már sokkal komolyabb terhelést adhatunk rá,
  3. harmadrészt pedig a jel nem tisztán analóg szinusz, ezért kevésbé “igényes” eszközöket érdemes csak rádugni.

Példaképp a 800 W-os vízforraló rámehet nyugodtan, csak azzal ugye szivargyújtónál nem érdemes próbálkozni, mert megsütünk minden vezetéket az autóban. A notebook és mobiltöltő szintén mehet rá, hasonló, kisebb fogyasztású eszközök úgyszintén, de semmi intelligensebb dolog, ami aktív teljesítményszabályozással rendelkezik.

Ami miatt nekem ez a dolog érdekes, az ez:

Ez, kérem egy elektromos bicikli Kínából, ami befér a csomagtartómba, autóban tölthető az inverternek hála, és bármilyen utazáskor jól jöhet, ha rájövök, hogy a 2 kilométerre lévő boltba csak el kellene még ugrani pár sörért.

A jövő zenéjét pengetem éppen, nem lövöm le a poént, hamarosan érkezünk ezzel a teszttel is. Az erősen túlméretezett, biztonságos inverter tehát 15 600 forintomba került, szintén úgy érzem, hogy megérte.

ÖSSZEGZÉS

  • Fejegység – 72 000 Ft
  • Tolatókamerás rendszámtartó – 5700 Ft
  • Fedélzeti kamera – 25 000 Ft
  • 32 GB-os kártya – 4500 Ft
  • Telefontartó – 1560 Ft
  • 4 portos szivargyújtós töltő – 2860 Ft
  • Nagyáramú kábel – 860 Ft
  • Inverter – 15 600 Ft
  • Napellenző – 1200 Ft

Ez összesen közel 130 000 forint, erre jött még 25 000 forint a szerelőnek, azaz 155 000 forintból felokosítottam az autómat,úgy hogy a rádióm konkrétan egy 8 colos telefon, egyszerre 4 ember kütyüjét tudom iszonyatos árammal tölteni, a telefon a létező legjobb helyen van úgy rögzítve, hogy a töltőkábel pontosan odáig ér, és ott lóg ki, tolatáskor látom a képet és a tolatási ívet, végre nem melegszik fel embertelenül az autóm, és bármilyen baleset ér, az rögzítve van. Ismétlem, 155 000 forintért.

Ha valaki ezt olcsóbban akarja kihozni, kis spórolással, inverter nélkül, saját szereléssel százezer forintból meg tudja oldani.

Ha érdekelnek a kínai termékek, és első kézből szeretnél értesülni a legújabb terméktesztekről, ajánljuk a RENDELJ KÍNAIT oldalát!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik