“Peti, van egy jó hírem! Tesztelni fogom ezt!”- mutattam a The Disney Afternoon Collectiont kollégámnak, aki értetlen arccal hagyta rám: “Jó, Zsuzsi, csináld!” Nem egészen értette, miért hoz engem lázba ez a kis gyűjtemény. Ez nem is csoda, hiszen röpke kilenc év van köztünk.
Ez nem azt jelenti, hogy sosem merészkedtem ki az udvarra: addig biztosan kinn voltam, amíg átmentem a fiúkhoz suli után “sárgakazettás” játékokat tolni (a kedvencünk a tankos volt), utána meg hazabicikliztem.
Nosztalgiázni mindenki szeret. És ezt jól tudják azok a kiadók is, akik egyre több régi játék remake változatát dobják piacra. Mindannyian szeretjük az érzést, amikor egy játék visszavarázsol minket adott időbe és helyre, ahol minden kicsit jobbnak tűnt, és amikor még mindössze két gomb elég volt a szórakozáshoz.
A Disney Afternoon Collection esetemben a kilencvenes évekbe, amikor is 7-8 évesen igazán megszerettem a játékokat.
A Disney-gyűjtemény hat oldalra görgetős, 2D-s Capcom platformjátékot foglal magába: a DuckTales 1-2, a TaleSpin, a Chip’n’Dale Rescue Rangers 1-2, és a Darkwing Duck címeket. Ezek ugyan a Nintendo Entertainment System (NES) nevű konzolján rajtoltak, nem véletlen, ha sokak számára máshonnan ismerősek:
Elindítottam hát a programot a Steamen keresztül, és rögtön neki is estem a kedvencemnek, a Chip és Dale-es kalandoknak. Ismerős hangok, színek, s kevésbé ismerős mozdulatok. Hamar szembesültem azzal, hogy berozsdásodtam. Régen sok mozdulatot begyakorolva tudtam, most eleinte Dark Souls-szintű nehézségekkel szembesültem.
Nem véletlen: ezeket a játékokat anno néhol fogcsikorgatóan nehézre, frusztrálóra tervezték, és csak úgy tudtunk sikerrel járni, ha több órán át próbálkoztunk, míg nem már álmunkból felkelve is tudtuk, mikor mit kell időzíteni.
És bizony itt még nem használták a modern kor zseniális találmányát, a mentést. Ha háromszor hibázunk, mehetünk vissza a pálya elejére, és ezt sem játszhatjuk el túl sokszor. Hamar elkezdtem azon töprengeni, hogy a 6-7 éves Zsuzsinak honnan volt végtelen türelme nekiugrani ezeknek az etapoknak, sőt, nem egyszer egy szuszra végigvinni a játékot.
Nem csak egy port
A Disney-s gyűjteményt a Digital Eclipse fejlesztette, akiknek a Mega Man Legacy Collectiont is köszönhetjük. Fontos kiemelni, hogy nem egy puszta portolásról van szó. A játékok alatt az Eclipse saját motorja fut, ami a Mega Man-gyűjteményt is hajtja. Ez képes a játék ROM-ok kódjának visszafejtésére, majd virtuális gépben futtatására, ezáltal lehetővé vált az is, hogy plusz fejlesztéseket építsenek be a készítők.
Ezek főleg olyan új funkciók, amik egyszerűbbé teszik a dolgunkat, és könnyítenek az idegrendszerünkre rótt terhen. Lehetőségünk van játék közben egy alkalommal menteni (árulás!), az L1 lenyomásával használhatjuk az úgynevezett Rewind funkciót, ami a legutolsó elbaltázott pillanatunkat teszi semmissé (eretnekség!), melyek ellensúlyozzák a különösen szemét pályarészeket.
Emellett kapunk két új játékmódot is, az időre menő Time Attackot, és a Boss Rush-t. Utóbbiban adott játék összes főellenségét darálhatjuk le egymásutánban, eredményünktől függően pedig felkerülhetünk az online ranglistára is. Továbbá korhű poszterek, hirdetések,artworkok gyűjteményét nézegethetjük extraként, vagy meghallgathatjuk az egyes játékzenéket, amelyeket akkoriban a chiptune zene nagyjai komponáltak.
Ami elsőre kevésbé feltűnő: a játékok grafikáját már 1080p-ben élvezhetjük, úgy, hogy a jellegzetes pixelesség mégsem veszik el. A színek vibrálnak, a látvány hozza a rég látott retróérzést.
De lássuk mit is kapunk pontosan!
DuckTales, woohoo!
Az 1989-ben kiadott, Dagobert bácsi kalandjait középpontba állító DuckTales korában igazi platformer klasszikus volt. Újdonságot hozott a játékmechanikába a “pogo stick”: a kacsaúr sétapálcáján ugrálva kell leütnünk az ellenségeket, összetörnünk sziklákat. (Az első részből azóta készült amúgy egy remek remastered változat, ami fejlettebb grafikát és extrákat kapott.)
A gyűjteményben megkapjuk a játék 1993-ban megjelent folytatását is, ami újabb funkciókkal bővült. A játék egyik különlegessége a többi korabeli platformjátékhoz képest, hogy szabadon mozoghatunk benne, és rengeteg titkos területet dugtak el benne.
DarkWing Duck
A sötétebb ízű kacsás történet valójában egy Mega Man klón. Itt már nem sétapálcával szórakozunk, hanem fegyverünk van, és a sötét éjszakában küzdünk a rosszfiúk ellen. A játékban több olyan szakasz is van, ami kapaszkodásra épül, emellett ötletes boss-harcokat kapunk, összességében egy pörgős, hangulatos, kiemelkedő darab.
TaleSpin
Az 1991-es, Balukapitányos kaland kissé kilóg a sorból. Bár régen sem volt nagy kedvencem, felnőtt fejjel rájöttem, miért. Túlságosan lassú, lomha a tempó, a játékmenet során vagy elunja magát az ember, vagy valamilyen nagyon szívatós helyzetbe kerül. A játékmenet különlegességét az adja, hogy Balu repülőjével forogni és átlósan lőni is lehet, de rettentően résen kell lennünk ahhoz, hogy időben lőjük le azt, amit le kell.
Chip’n’Dale Rescue Rangers 1-2
A 1990-es játék kedvencem volt mind közül. Nem mellesleg az első olyan NES-es platformjátékok közé tartozott, amiben már kooperatív módban is nekifuthatunk a kalandnak, a két címszereplő mókussal. A folytatás 1994-ben érkezett, a NES későbbi életciklusában, és a Ducktaleshez hasonlóan összetettebb, fejlettebb játékmenet és jó ötletek jellemzik.
Bár összességében korrekt csomagot kapunk, a célközönség nem túl széles, gyaníthatóan csak azokat fogja lázba hozni, akik ezeken a címeken nőttek fel. Akit pedig tényleg fűt a gyűjtőszellem, annak valószínűleg otthon kuksol a polcán egy NES, vagy még mindig őrzi a sárgakazikat. A többieknek viszont jó alternatíva lehet PC-re (illetve konzolokra), ha hajlandóak érte kifizetni a véleményem szerint azért kicsit borsos 20 eurót (kb. 6200 forint).
A Disney Afternoon Collection megvásárolható PC-re, PS4 és Xbox One konzolokra, tesztünk a PC-s verzió alapján készült.
