A meglepően hatékony hírszerzéshez némi informatika kell, mármint a józan gondolkodáson és a kétkedésen kívül.
Nem könnyű az élete az egyszeri újságírónak, ha olyan témával foglalkozik mind a biztonságpolitika, a haditechnika. Az igazán „forró” dolgokat az egyes országok, kormányok, haderők igyekeznek eltitkolni. Ami meg kikerül a nyilvánosság szeme elé, az sok esetben éppenséggel dezinformáció vagy a kommunikációs hadviselés eleme. Szóval nem egyszerű saját hírszerző és elemző csapat nélkül szakmailag megfelelő, korrekt cikket írni.
Azonban nem vagyok, nem vagyunk egyedül. Egész komoly csapat dolgozik azon, hogy a fontos infókat felkutassa, elemezze, publikálja. Mindenki számára elérhetően.
Ben Sullivan, a Vice újságírója lelkes: semmi másra nincs szükség, mint a Twitterre, ha kellőképpen tájékozottak akarunk maradni a világ katonai eseményeiről, akcióiról, állítja.
A szerző példaként emeli ki a kanadai IT-specialista, Steffan Watkins twitteres munkásságát, aki folyamatosan, időt és energiát nem kímélve igyekszik a többi Twitter-felhasználó és a sajtó többé-kevésbé megalapozott félelmeit eloszlatni – jelenleg a “menetrend szerinti” orosz bombázólátogatással kapcsolatban:
- Igen, az orosz távolsági bombázóflotta repülőgépei a nemzetközi légtérben repülve megközelíthetik az észak-amerikai légvédelmi azonosítási zónát.
- Igen, a kanadai és amerikai vadászgépek elfogják, azonosítják és udvariasan kikísérik a látogatókat az Alaszka partjánál illetékes közös légvédelmi parancsnokság radarszemei által követve.
- Nem, a Tu-95MSz (Bear) típusú bombázógépek nem fognak Alaszka felett átrepülni, és pláne nem bombázni.
https://twitter.com/steffanwatkins/status/855030741905940480
Nem véletlen, hogy a FlightRadar24-nek 360 ezer követője van!
– írja Sullivan. S valóban nem! De azért hadd tegyem hozzá, több mint egy évtizedes online kutakodási tapasztalattal: azért ha katonai repülőgépeket akarunk találni vagy követni, inkább az ADS-B Exchange oldalát keressük fel.
A Twitter remek eszköz arra, hogy az érdeklődők megosszák egymással azokat az információkat, megfigyeléseket, elképzeléseket és remek konspirációs teóriákat, melyek a hibrid hadviselés, a véleményformálás területén egyre fontosabb, nyílt forrásokkal dolgozó hírszerzés (OSINT) során szednek össze az érdeklődők százai, ezrei.
Az olyan eszközök, mint a FlightRadar24, az ADS-B Exchange vagy a hadihajókat követő MarineTraffic mellett
Igaz, ezt már én teszem hozzá, éveket vesz igénybe a megfelelően válogatott, gondozott, folyamatosan frissített forráslista kiépítése. A bőség zavara mellett – hiszen senki nem képes végtelen számú weblapot, Twitter- és YouTube csatornát, blogot követni – két dolog igazán fontos. Azoknak a forrásoknak az összegyűjtése, melyeknek hiszünk, és azoknak, melyeknek nem.
Néha egy-egy ordítóan kamuposzt, kamufénykép, vagy kamuelemzés lehet az, amiből kiindulva a valódi információ kikotorható. S persze nagyon fontos, hogy képben legyünk, ki, miért és hogyan nem mond igazat.
De miért is a Twittert emelik ki?
Sullivan véleménye szerint ez az a platform, ahol a Facebookhoz képest sokkal gyorsabban és könnyebben tudnak összekapcsolódni, egymásra találni a közösségi hírszerzés elszánt online munkásai – márpedig ebben a műfajban a kapcsolatok a lényegesek.
Egy-egy információtöredék – legyen szó egy arab vagy orosz nyelvű mondatról, egy képről, mobillal titokban készített felvételről, egy fórumkommentről – viharsebesen fut körbe a twitteres közösségben. És saját tapasztalat: valaki egészen biztosan helyesen fogja értelmezni, a közösségi tudat kitermeli az információ helyes feldolgozását.
Tételezzük fel, kiderül, hogy az észak-koreai rakétaindításról felbukkant fénykép pontosan hol készült, rengetegen foglalkoznak ugyanis a fényképek helyszínének összehasonlításokon alapuló beazonosításán. Akkor valakinek be fog ugrani, hogy az indítójármű oldalán lévő embléma melyik egységhez tartozik, más kideríti, hogy ez az egység hol állomásozik, egy újabb tweet pedig jelzi, az alakulat parancsnoka ismerten jó kínai kapcsolatokkal rendelkezik…
ez pedig bőven meghaladja akár a Facebook, akár egy hagyományos fórum vagy levelezőlista eredményeit.
Az orosz-amerikai kapcsolatok lehűlésével, a nemzetközi vizeken, légterekben, és az “ellenséges” országok határainál végzett katonai műveletek számának növekedésével külön iparággá alakult át a hadihajók vagy repülőgépek követése. Ez főleg a NATO gépeinél oldható meg könnyen, hiszen az orosz légierő repülőgépei nemhogy az ADS-B jeladót nem kapcsolják be, de gyakran még a rádiót sem hajlandóak használni.
Mindenesetre érdekes leletekre lehet bukkanni például Irak vagy Szíria mellett. A brit királyi légierő Airbus Voyager légiutántöltő repülőgépe Irak felett, vagy egy Moszul városa felett körözgető, hivatalosan polgári lajstromjelzést viselő Beechcraft Super King Air – amiről persze gyorsan ki lehet deríteni, hogy az amerikai légierő MC-12W különleges felderítő repülőgépe. Pillanatok alatt 140 karakteres hírré válhat a Twitteren. Főleg, ha egy jó képet lehet mellé csatolni: így járt a kurd Irbil mellett hasraszállt “civil” MC-12W is tavaly márciusban.
Ráadásul a Twitter könnyed és gyors kezelhetősége találkozott az okostelefonok robbanásszerű elterjedésével. A “citizen journalism”, azaz az állampolgári újságírás elterjedése hatalmas változást hozott, hiszen egy-két megfelelő kifejezésre rákeresve villámgyorsan el lehet merülni az előkerülő információk tengerében. Ehhez kell a józan ész, kritikai érzék, a kételkedés nemes tudománya, és egy nagy adag cinizmus. Dr. House örökzöld megállapítása, miszerint “Mindenki hazudik”, ezen területre fokozottan igaz. Csak éppen néha pont a hazugságok jól-rosszul szőtt online hálójából rajzolódik ki az a kép, amit keresünk.
