Tech

Megcsinálták a Prisma ellentettjét: így lesz fotó a festményből

Emlékszünk még arra az időszakra, amikor nem tudtunk úgy végiggörgetni az Instagramon, hogy ne jöjjön szembe a Prisma valamelyik szuperjellegzetes filtere? Hasonló trendre készülhetünk.

Míg a Prisma idegi hálózatok segítségével hegesztette át fotóinkat festményszerű állapotba, addig a UC Berkeley AI-kutató laborja (BAIR) ennek ellenkezőjéről számolt be: image-to-image translation nevű rendszerük segítségével (eredeti tanulmányuk itt olvasható a témában) képesek festményekből fényképeket rekonstruálni – ezen technikával pedig egyes festményeket más festők stílusgyakorlatává is átalakíthatjuk (festők stílusjegyeiből már korábban is készültek filterek, ez nem meglepő), illetve kicserélhetünk egyes tárgyakat is képekben, ha kedvünk úgy tartja.

Gyakorlatilag csak annyiról van szó, hogy egy képből ki lehet szedni annak jellegzetes stílusjegyeit és azokat át lehet alakítani – így készülhet fénykép Monet „Tengerpart Sainte-Adresse-nél” c. festményéből (balra az eredeti, jobbra a készült “fénykép”):


Vagy éppenséggel így lehet igen jellegzetes „utánzatokat” készíteni más festők előtti tiszteletadásként vagy unalomból posztolt Instagram-filterként:


Illetve tárgyakat is át lehet alakítani így, ha az algoritmus jól működik (almából narancsot, majd ugyanezt fordítva):


Ha pedig nem működik teljesen szerencsésen, akkor a Deep Dream legpszichedelikusabb pillanatait idéző ételeket kaphatunk, már várjuk is az ilyenekből készülő hiperkulináris tumblreket:

A rendszer sajnos még nem plugin- vagy appkész, naprakész infoinkat innen szerezhetjük be a projekttel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik