Tech

Egy robot megalkotta a legijesztőbb karácsonyi dalt

Van itt zene, szöveg, meg hangulat, mégis kifutsz a világból, ha meghallgatod.

A mesterséges intelligencia kiváló játékszer a tudósok kezében, amik imádnak fura feladatokat adni az algoritmusoknak. Hasonló dalszerzéssel mások is próbálkoztak már, de karácsonyi témakörben még nem született mű.

A Torontói Egyetem Számítástechnikai Tudományok részlegén dolgozó kutatók betöltötték ezt a tátongó űrt, de a végeredmény alaphangon is bizarr.

Az alkotást komoly deep learning feladatok előzték meg. Ahogy nem olyan régen összefoglaltuk: ez egy olyan folyamat, amely során a számítógépen futó programnak mintákat mutatnak, tanítanak meg, ami alapján képes lesz imitálni az ember által végzett feladatokat.

Mert mi kell egy dalhoz? Szöveg, dallam, zenei kíséret. Torontóban ezt úgy kezdték, hogy a gépbe betápláltak 100 órányi online zenét, ami alapján a mesterséges intelligencia megtanulta a zeneszerzés alapjait. Ezután mutattak neki egy képet, amihez hasonlókat már korábban is látott, és amihez az addigi tanulási folyamatból kiindulva különböző szöveget tudott társítani. Ez most egy feldíszített karácsonyfa volt, az eredmény pedig ez lett:

Neural Story Singing Christmas from Hang Chu on Vimeo.

Hát, igen. Nos. Ha azt nézzük, hogy ezt teljes mértékben egy gép alkotta, nem is vészes. Akad korunk popfelhozatalában ennél sokkal rosszabb is. Az egyik zavaró elem az énekhang, ami egyértelműen a Valve legendás játékának (Portal) szereplőjét, GLaDOS-t, a pikírt, idegesítő és egyértelműen gyilkos hajlamú mesterséges intelligenciáját idézi fel.

De az igazán  zavarbaejtő körülmény, az a szöveg, aminek értelme nem sok van, mégis fenyegető:

I swear it’s Christmas Eve / I hope that’s what you say / The best Christmas present in the world is a blessing / I’ve always been there for the rest of our lives.

Esküszöm, hogy karácsony éjjele van / remélem te is ezt mondod / a világ legjobb karácsonyi ajándéka az áldás / mindig is ott voltam az életünk hátralévő részében

Fura, nagyon fura.

A cél persze nem az emberek ijesztgetése, hanem annak demonstrálása, hogy mire képes az AI. Az biztos, hogy a dalszerzők állását egyelőre nem veszélyezteti, de a fejlődés tempóját ismerve egyszer még az is megtörténhet, hogy robotok dalai jelennek meg a toplistákon.

Nyitókép: Lemon-FruitPie

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik