Sokan szeretnének zenészek lenni, hiszen alkotni, hangokat egymás után fűzve valami hallgathatót, táncolhatót, tombolhatót, vagy épp elmélyülőset alkotni valóban csodás érzés. De persze nem tud mindenki megtanulni valamilyen hangszeren játszani – ennek az oka lehet a tehetség, az idő, az energia, vagy akár a pénz hiánya. Viszont a modern technika sok esetben segíthet úgy is zenét kreálni, hogy ehhez semmi mást nem használunk, csak saját testünket. Mutatunk pár érdekes példát.
V MOTION
A leglátványosabb példát az új-zélandi V Motion hozza: egyértelmű bizonyítékát hozza annak, hogy a megfelelő hardver birtokában megszületett egy új fogalkozás, a Motion Artist, aki teste mozdulataival változtatja a zenét, illetve a megszólaló hangszerek hangzását és/vagy jellegét. És ahogy azt a rendszer technikai paramétereit és összeállítását részletező blogposzt leírja: van az a rendszer, amelyben PC és Mac békében megfér egymás mellett, nos, a V Motion pont ilyen. Igaz, egy ilyen rendszer felhúzását hosszú hónapok munkája előzi meg: a legnagyobb probléma például az volt, hogy másodpercekben mérhető csúszás van egy karmozdulat és egy hang megszólaltatása között, tehát egy meglévő zenei alapra rálégzongorázni konkrétan lehetetlen volt, arról pedig nem is beszéltünk, hogy a zenészre nem egy Kinect volt ráállítva, hanem kettő és ahogy ez meg vagyon írva, ezek össze is akadtak. Kezdetben legalábbis.
ETHNO TEKH
Csak egy ugrás Új-Zélandról Melbourne, ahol az időközben feloszlott Enig’matik kiadó egyik technogyémántja, az Ethno Tekh mutatja be azt, hogy hogyan kell pár Kinecttel, egy Ableton szoftverrel, valamint némi mozgásérzékelő kóddal felszerelvefellépni partybarát környezetben. A csapat elég lelkesen osztja meg fejlesztéseit és ötleteit az érdeklődőkkel, ha pedig mindez nem lenne elég ingergazdag, csak szólunk: egyes fellépéseikhez bionikus balerinák is társulnak.
LEAP MOTION
Az Ethno Tekh kapcsán azt is érdemes megemlíteni, hogy fejlesztettek már Leap Motionre is. Ha ez kimaradt volna: ez gyakorlatilag az, ami az egér lesz a virtuális valóságban, pontosabban megfogalmazva: az az érzékelő, amely pontosan érzékeli a távolból figyelve kezünk és ujjaink mozgását. A pontos itt konkrétan századmilliméternyi ujjmozgást jelent, ha és amennyiben a jelvevők közelségében tartjuk ujjainkat, illetve kezünket. Ebből sajnos egyértelmű, hogy légzongorázni tökéletesen lehet vele, légdobolni és/vagy léggitározni a Slayer munkásságát már sajnos kevésbé, de ami késik, nem múlik. A fenti videó egy, a Leap Motionre készült demó hallható.
DAITO MANABE
Testzene kapcsán főként a nyolcvanas évek izzadt EBM-jét emlegetjük, tehát valahol természetszerű, hogy hirtelen megjelenjen Japán és újradefiniálja az egészet. Daito Manabe nevét a vájtabb fülű olvasók vagy zenerajongók már ismerhetik: a fenti videóban látható kísérlete pedig arról szól, hogy a háttérben hallható microglitch (igen, ez is műfaj, nem, nem éppen könnyen fogyasztható) szám hangjai ahogy megszólalnak, azok mikrosokkokkal bombázzák a zenész arcát. A mikroáramos stimuláció amúgy szórakoztató dolog, bár, ha annyira jó lenne, havi bérletet kellene rá vennünk és a parlamentekben úgy beszélnének róla, mint valamiről, ami még a pornónál is rosszabb, úgyhogy lehet, hogy mégsem annyira szórakoztató.
Persze, vannak jóval közérthetőbb projektjei is – a Denizen nevű japán hip-hop táncos csapattal kollaborálva készítette a fenti anyagot, ami négy, egymással összhangban mozgó zenészre terjeszti ki egy megszülető szám felelősségét. Ahogy láthatjuk, meglepően működőképesen.
BOOTY DRUM
Korábban már említettük ezt a projektet, de zárásként nehéz nem megemlíteni még egyszer a twerk-mánia begyűrűzését a zeneiparba: ha már minden testrészünk és arcizmunk részt vesz a zenegyártásban, miért pont a hátsónkat hagynánk ki?
