Keiichi Matsuda neve nemcsak azok körében ismert és becsült, akik a kortárs médiaművészet legintenzívebb vadhajtásait gyűjtik, hanem azok között is, akik a kiterjesztett valóságot kutatják. Matsuda ugyanis korábbi anyagaiban azt mutatta meg, hogy milyen lesz a világ információevő szemmel, csakis a lencse mögött. Ugyan érdemes minden egyes anyagát megnézni Vimeo-feedjében, de külön ajánljuk az Augmented (hyper)Reality című anyagot – ebből első látásra kiderül, hogy a városi jövő olyan lesz, amikor egyszerre borítunk rá egy Photoshopot, egy Behance-portfoliót meg egy tavalyi reklámújságokkal teletapasztott balatoni hekkezőbódét: színes, hangos és nagyon sok irányba tekerhető. Az már egy másik dolog, hogy egy ilyen jövővel mit kezd egy figyelemdeficites harmincas vagy egy idősebb generáció multitaskingra képtelen tagja, mert a fiatalok láthatóan sokkal jobban szocializálódnak az ilyen környezetekbe.
Legújabb anyaga, a fentebb megtekinthető Hyper-Reality még a fenti, sokak szemét pofonként érő videóhoz képest is nagy ugrás, társadalmi és életviteli utalásokkal legalább annyira meg van töltve, mint technikaiakkal, érdemes az első nézés után végignézni még kétszer, hogy elkapjuk az összes utalást a látótér kitakarításától kezdve az összes hirdetésig. A jövő, sugallja Matsuda, hűségpont-akciók teljesítéséből és gamifikált életvitelből áll, a legrosszabb dolog, ami történhet velünk, pedig nem a halál, hanem az, ha elveszítjük az eddig begyűjtött pontjainkat, ez ugyanis egyenértékű azzal, mintha személyazonosságunkat formáznánk újra – erre is van ugyanis lehetőség.
Halkan megjegyezzük: a mai nem értjük, hogy Matsudát miért nem kérték még fel teljes hosszúságú mozifilm elkészítésére, illetve miért nem ő a fő látványtervező és konzultáns a Neurománc soha el nem készülő adaptációjához. Vagy éppenséggel a Blade Runner 2-höz.
