Tech

Izrael tesztelte a Stuxnet vírust

Izrael két évvel ezelőtt a Negev sivatagban található dimonai atomlétesítményében tesztelte az iráni nukleáris centrifugák lelassítására kifejlesztett Stuxnet hatékonyságát.

A New York Times meg nem nevezett hírszerzési és katonai szakértőkre hivatkozva azt közölte, hogy az izraeliek a kísérlethez ugyanolyan centrifugákat szereztek be, mint amilyeneket Irán a natanzi erőművében alkalmaz az urándúsításhoz; az egész akciót pedig izraeli-amerikai erőfeszítésként jellemzte.

Az iráni nukleáris centrifugák működésében gyakran keletkezett üzemzavar, amióta Irán 2007-2008-tól kezdődően urándúsítási programjának erőteljes kiterjesztésébe kezdett. A meghibásodások mögött szakértők a rendkívül összetett Stuxnet vírust sejtik, amelynek kifejlesztése megítélésük szerint nem jöhetett volna létre állami támogatás nélkül.

A féregvírus gyakorlatilag két dolgot végzett el: egyrészről az urándúsító centrifugákat elkezdte kezelehetetlen tempóval pörgetni, másrészről viszont “megtanulta” a normális működés jeleit és a kontroll-szobába a mindennapi jeleket továbbította. A berendezések mintegy egyötödét sikerült tönkretenni és izraeli számítások szerint legalább 2015-ig Teheránnak nem lesz atomfegyvere. Ez a plusz idő pedig a diplomáciának kedvez.

Ugyanakkor a diplomáciai megoldás az akció félig-felfedett volta miatt kétséges lehet, hiszen Izrael és az Egyesült Államok egyaránt elzárkózik attól, hogy hivatalos formában állást foglaljon a Stuxnettel kapcsolatban.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kik építették a Stuxnetet? – angolul (Gizmodo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik