Az Anarchisták Közössége egy demonstrációt szervezett a Gutenberg utcába, a Zsinagóga mellé. A közösség közleménye szerint a zsidóságot nem azonosították a pénzrendszerrel, ezért akciójuknak nem volt antiszemita éle, csupán egy megemlékezés volt.
Az idén 110 éves szegedi Új zsinagóga hazánk egyik legértékesebb építészeti alkotása, de mihamarabb szükség lenne egy nagy felújításra ahhoz, hogy eredeti szépségében láthassuk.
Idén először adtak át fesztiváldíjakat: a leghűségesebb nézőnek járó THEALTER-nyulat Lencsés Gyula szociológus, tanár, a legnépszerűbb előadás közönségdíját pedig az Átrium Film-Színház és a Kultúrbrigád Gothár Péter rendezte Vaknyugat című előadása nyerte el. A fesztivál kritikusdíját Proics Lilla és Jászay Tamás kritikusok Horváth Csabának ítélték, rendezői és pedagógusi munkáját elismerve.
Az ünnepségsorozat hangversenyekkel, temetőkalauzolással, istentiszteletekkel az Új Zsinagóga felavatásának 110. évfordulója alkalmából május most péntektől vasárnapig lesz.
A Szegeden található szecesszionista épületek között akad olyan, amely vallásokhoz kötődik -például: Új Zsinagóga, Református Palota-, valamint olyan, mely funkciót váltott és közösségi tereknek ad helyet -például: Reök Palota – ma kiállító terem és kávézó.
Kifosztottak és porig égettek egy történelmi jelentőségű zsinagógát Damaszkuszban, miközben a kormányerők és a felkelők harcai pusztítják a fővárosnak azt a részét.