Belföld

Tanórák a megújult Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyen

Hárommilliós minisztériumi forrásból fejlesztették a vásárhelyi Zsinagóga mögötti kiállítóteret: Diákok is látogatni fogják.

A holokauszt oktatásának új színterét Hegedűs Zoltán települési képviselő és Árva László, az Emlékpont vezetője mutatta be szerdán Vásárhelyen. Tíz évvel ezelőtt, a magyarországi holokauszt hatvanadik évfordulója alkalmából határozott Hódmezővásárhely közgyűlése az erősen lepusztult állapotú zsinagóga felújításáról. A templom mögött, az egykori izraelita elemi népiskola Szeremlei utcai épületében létesült Magyarország első vidéki állandó holokauszt kiállítóhelye.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan minden évben tanórákon fogadják az iskolai osztályokat – nem csak Vásárhelyről. A tanulók a kiállítóhelyen látottak segítségével könnyebben tudják feldolgozni a holokauszt szörnyűségeit, a történelemtankönyvekben leírtakon túlmenően közvetlenebbül találkoznak 1944 borzalmaival. A fiatalok húsvér emberek példáján keresztül érzékelhetik, hogy mi az, aminek soha többet nem szabad megtörténnie.

Az idei holokauszt emlékévhez kapcsolódóan az Emberi Erőforrások Minisztériuma Alfa-programjának hárommillió forintos támogatásából újult meg a hódmezővásárhelyi Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely. A fejlesztésben egy modern informatikai eszközökkel ellátott múzeumpedagógiai foglalkoztatót alakítottak ki, melynek segítségével a Vészkorszak oktatásának kihelyezett és hangsúlyos helyszínévé válhat az intézmény. Április közepe óta a zsidó szenvedéstörténetet feldolgozó magyar filmekből tartanak filmklubot az Emlékpont munkatársai a megújult kiállító-, foglalkoztató térben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik