Belföld

Választási zsinagóga vita Esztergomban

A helyi MSZP az ellen tiltakozik, hogy a művelődési háznak használt épületben a Jobbik akar lakossági fórumot tartani, de a párt Tétényi Éva kérésére sem megy máshová.

A szocialisták esztergomi szervezete nyílt levélben kérte a polgármestert, hogy akadályozza meg a február 14-ére tervezett rendezvényt ebben az épületben. A volt zsinagógát egyébként a második világháború óta nem használják vallási célra, a kulturális intézmény 2006 óta működik az épületben.

Már volt ilyen balhé

Az MSZP városi elnöke és polgármester-jelöltje szerint Tétényi Éva felelőssége, hogy tarthat-e rendezvényt a Jobbik ezen a helyen, hiszen önkormányzati intézményről van szó. Az MTI kérdésére Gál Tamás emlékeztetett arra, hogy a párt 2010-ben is szeretett volna fórumot tartani a volt zsinagógában, de az akkori városvezetés más helyszínt ajánlott nekik és azt elfogadták. Szerinte most rendkívüli testületi ülésen kellene dönteni a kitiltásukról.

Terem kiadó

A művelődési ház igazgatója, Maronka Csilla azt mondta, hogy közművelődési intézményként nem tehetnek különbséget a pártok között és az épületben már tartott gyűlést fideszes politikus, de Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc is. A közgyűlés döntése alapján azonban vissza tudják mondani a Jobbikkal meglévő előzetes megállapodásukat.

A Jobbik egyenlőséget követel

A Jobbik esztergomi elnöke szintén nyílt levélben kérte a polgármestert, “tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Esztergomban ugyanazokat a jogokat biztosítsák a Jobbik részére, mint a többi pártnak.”Zentai Plajner Zsolt megfogalmazása szerint “a múltra és a holokauszt túlélőire hivatkozni egy mindössze tíz éve alakult, demokratikusan parlamentbe választott és működő párt kapcsán arcpirítóan képmutató, hiteltelen és szánalmas”

Tétényi szépen kér

Tétényi Éva független polgármester arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hétfő délelőtt levelet írt a Jobbik elnökének, melyben azt kérte, módosítsanak rendezvényük helyszínén, “a tisztességes, emberi, európai normáknak megfelelő, mások érzékenységét nem sértő kampány lefolytatása érdekében”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik