A Monetáris Tanács a meghirdetett ülésezési rendjének megfelelően nem tárgyalta a jegybanki alapkamatláb esetleges megváltoztatását hétfőn - közölte a jegybank honlapján.
A 100 lépés program konkrét elemeit a jövő héten ismerteti a kormányfő, de ezek egyike lehet a gyes melletti munkavállalás megreformálásának kérdése - mondta el Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak adott szombati interjújában.
A Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) csütörtöki közgyűlésén a tagok azt javasolták, hogy a kormány emelje meg a tavaly létrehozott 100 millió forintos tőzsdére jutási alap összegét 300 millió forintra - közölte a közgyűlésről tartott sajtótájékoztatón Cselovszki Róbert elnök Budapesten.
A következő egy héten esély kínálkozik az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentésére – mondták a kormány képviselői a fuvarozói érdekképviseletek vezetőinek csütörtökön.
Hétfőn Luxembourgban írja alá Bulgária és Románia csatlakozási szerződését az Európai Unióval. Mindkét ország várhatóan 2007. január 1-jén meg is kezdi működését teljes jogú tagként a nemzetközi szervezetben.
Egzotikus, mégis európai sztenderdekkel mérhető terepre jut, aki Törökország tőzsdéjén próbál szerencsét. Abban az országban, amely már-már gazdasági csodának nevezhető növekedést valósított meg az utóbbi három évben.
Bulgária 2007 második felében akar belépni az euró bevezetéséhez előszobaként szolgáló ERM-II. átváltási mechanizmusba, és 2010. január elsejére tervezi az euróövezeti csatlakozást.
Zöldmezős beruházások és strukturális átalakulás nélkül mit sem ér a délkelet-európai országok reform iránti elkötelezettsége – derült ki az ICEG és az MKT rendezésében lezajlott konferencián.
Hiába fizették meg már többször a tanulópénzt, a magyar befektetők ismét akkor szeretik a részvényalapokat, amikor drágák. Hasonló a helyzet a hazai kötvénybe fektető konstrukcióknál is.
Minden eddiginél több pénzt kezelnek a hazai befektetési alapok, miután a kisbefektetők is újra feléjük fordultak. Vonzerejüket a banki kamatok mérséklődése és a tőzsde száguldása is növeli. A jó stratégiát viszont a jövő igazolja.
Az új, 12 kategóriás tipológiával egyértelműbbé válik a befektetési alapok kockázati szintje. A bonyolultabb besorolás az alapkezelők teljesítménymérésére is alkalmat ad, és az esetleges manipulációt is kiszűri.
Egyre több a súlyos síbaleset, érvényes szerződés esetén ezeket általában külön sportbiztosítás nélkül térítik meg a biztosítók. A hódeszkázás viszont már könnyen minősülhet extrém sportnak, ez pedig kizáró ok.
Egyelőre semmi sem utal arra, hogy elfogynának a feltörekvő piacokat éltető pénzek, a Budapesten is befektető alapok népszerűsége nem csökken. Az OTP-nek és a Molnak immár bérelt helye van a nemzetközi portfóliókban.
A 2003-as a nagy bukások éve volt, a 2004-es a bizalmatlanságé, az idei pedig a rossz döntéseké lehet a befektetési alapok piacán. Félő, hogy a befektetők zöme kimaradt a jó hozamokból, és a csúcson akar beszállni.
Megállt a kötvényalapok népszerűségének csökkenése. Csakhogy a vevők a most csúcson, tehát drágán vásárolnak. Érdemes visszanézni a tavaly decemberi fekete napokra és levonni a tanulságokat.
Összességében pozitívak a befektetési alapok idei hozamkilátásai. Az árfolyamnyereség-adó jövőre az alapok felé terelheti a most még tőzsdéző kisbefektetőket, leginkább az indexkövető alapok vonzereje nőhet.
Ha beindul a hozamcsökkenés, ismét vonzóvá válnak a kötvény- és pénzpiaci alapok, de azért érdemes mérlegelni a költségeket. Az alapok teljesítménye és az alapkezelői díjak között nincs egyértelmű összefüggés.
Átalakulás előtt áll a befektetési alapok piaca. Még az idén megjelenhetnek a ma legnépszerűbb garantált alapok nyíltvégű mutánsai. A frissítés ráfér a piacra, utolsók vagyunk az európai rangsorban.
Kezdődik a külföldi utazások főszezonja. Nyaralási költségeinket lefaraghatjuk, ha megfelelő kurzuson váltjuk át forintunkat a külföldi pénznemre. A forint valószínűleg nem erősödik, viszont gyengülhet.