Gazdaság

Befektetésajánló – nyolcvan százalék?

Az alapvető közgazdasági összefüggések egyikére rácáfolva a méltán népszerű tőke- vagy hozamgaranciás befektetési alapok kockázatmentesen ígérnek átlag feletti hozamot.

Ki ne érezné magát nagyobb biztonságban, ha tudja, hogy még tőzsdekrach esetén is visszakapja befektetett pénzét, és ha éppen szép idők járnak a részvénypiacok felett, akkor még busás haszonhoz is juthat? A tőke- és hozamgaranciás alapok ezt a biztonságérzetet kínálják, így nem véletlen, hogy a nyugat-európai piacokon a ’90-es években megjelent és mára befutott konstrukciók egyre inkább meghonosodnak nálunk is. A legújabb ilyen alap jegyzése épp a napokban zajlik, akinek van három évre leköthető pénze, annak érdemes alaposan fontolóra vennie a lehetőséget.

Mesebeli hozamot ígér

A CA-IB új, tőkegaranciás alapjának jegyeit a brókercég irodáján kívül a HVB Bank fiókjaiban, valamint a BNP Paribas Hungária Bank budapesti irodájában lehet jegyezni. A jegyzés november 17-én zárul, az alap pedig 2006. novemberében jár le. Az alap teljesítménye 50 százalékban a DJ Europe Stoxx 50, illetve 50 százalékban a S&P 500 index alakulásához van kötve. Az összetett indexkosár növekményének 50-100 százalékát kaphatják meg a befektetők a teljes mértékben garantált befizetett tőkén felül (a részesedés pontos mértékét a jegyzés után állapítják meg, várhatóan 75-85 százalékos lesz). Az így kifizethető hozam euróban számított maximális mértéke 80 százalékos lehet, ezt a lejáratot követően 30 napon belül kapják kézhez a jegytulajdonosok. Egy konkrét példát vizsgálva: ha egymillió forintot fektetünk be, és az EU-részvénypiac 60 százalékkal, az USA-piac pedig 50 százalékkal gyarapszik a három év alatt, akkor ez 55 százalékos együttes növekedésnek felel meg. 85 százalékos részesedéssel számítva 46,75 százalékos többlethozamot jelent, vagyis 1,467 millió forintot kapunk vissza lejáratkor. Az euró/forint árfolyama természetesen befolyásolja a többlethozam mértékét: ha a futamidő során a forint gyengül, az növeli, az erősödő forint viszont csökkenti az euróban megtermelt profitot. 

Magasan az átlag felett…

A hazai piacon eddig négyen indítottak ilyen alapot: első ízben az OTP Alapkezelő (szűk körben), tavaly a K&H-csoport háromszor egymás után, majd a BNP Paribas bank tette a magyar ügyfelek számára is elérhetővé a Floor 90 Euro alapot. Most, október 28-ától november 17-éig pedig a CA-IB Tőkegarantált Alap tízezer forint névértékű jegyei jegyezhetők. A konstrukciók közös vonása, hogy zárt végű alapok, a jellemzően hároméves futamidő végén legalább a befizetett tőkét mindenképpen visszakapják a befektetők, de néhány esetben bizonyos, nem túl magas hozamot is garantálnak az alapkezelők.

A ténylegesen kifizetett összeg természetesen ennél sokkal magasabb lehet. Az ilyen alapok jellemzően a világ vezető részvényidexeinek teljesítményéhez vannak kötve, ha azok a meghatározott futamidőn belül jól teljesítenek (márpedig többéves távlatban ezt szokták prognosztizálni az elemzők), akkor az indexkosár növekményéből a garantált alapok befektetői is 80-85 százalékban részesednek (15-20 százalék a részvényopciók vételi költségeire megy el). Ezáltal – ígérik például a CA-IB Tőkegarantált alapok befektetőinek – a három év után elérhető hozam akár 80 százalékos is lehet, ami a kockázatkedvelő befektetők érdeklődését még tőkegarancia nélkül is könnyen felcsigázná.

…de ugyan miből?

Miből tud garanciát vállalni és esetlegesen ekkora hozamot is fizetni az alapkezelő? Az ilyen alapok tőkéjének durván 80-90 százalékát biztos állampapírokba és bankbetétekbe fektetik, a fennmaradó 10-20 százalékból részvényindex-opciókat vásárolnak. Általában a Dow Jones EuroStoxx 50 és a S&P 500 indexekre kötnek vételi opciókat, de néhány alapkezelő a londoni és tokiói indexekből is bevásárol. Az indexek teljesítményét euróra számítják át, a befektetők pedig a futamidő végén forintban jutnak a hozamhoz.

A garantált alapok ötlete szinte minden befektetőnek vonzó. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy nem nyílt végű alapokról van szó, ezek tehát csak a 3-5 évig nélkülözhető pénzek ideális lekötésére nyújtanak lehetőséget. A futamidő lejárata előtt is hozzá lehet jutni a befektetéshez, ha nagyon szükséges, ugyanis a jegyeket bevezetik a tőzsdére, ott szabadon adhatók-vehetők. A tőzsdei ár azonban – különösen bessz-időszakban – alacsonyabb is lehet a névértéknél, és a garancia is csak a lejáratra szól. Nem érdemes tehát az ilyen típusú alapok indulását (a jegyzési periódust) lekésni, ahogyan idő előtt kiszállni sem.

Túl a 2000 milliárdon

Októberben a BAMOSZ-tagok által kezelt vagyon végre áttörte a régóta ostromolt 2000 millárd forintos határt, ami egyben azt jelenti, hogy több, mint 110 milliárd forinttal nőtt egy hónapban a kezelt vagyon, elérve a 2075 milliárd forintot. Ugyanakkor ez a növekedés gyakorlatilag teljes egészében abból ered, hogy a pénzügyi csoportokon belül átszervezték a nyugdíjpénztári vagyonkezelést, vagyis átadták az alapkezelőknek. Ennek eredményeként 24 százalékkal ugrott meg a BAMOSZ-tagok által kezelt pénztári vagyon nagysága. Kiszűrve e tényező hatását, a havi növekedés mindössze 0,5 százalékot tett volna ki.
A szeptemberi kedvező jelek ellenére a kötvényalapok esetében sajnos nem következett be októberben sem fordulat, vagyonuk – folytatva a május óta tartó tendenciát – 1,5 százalékkal csökkent. Hosszú idő óta először növekedett ugyanakkor a pénzpiaci alapok vagyona, igaz mindössze 0,6 százalékkal. Jelentősen mérséklődött az ingatlanalapok növekedési üteme, vagyonuk az elmúlt hónapban 1,2 százalékkal nőtt. A hónap egyértelmű nyertesei a részvényalapok voltak, vagyonuk több, mint 6 százalékkal nőtt. Ezen belül is kiemelkednek a nemzetközi részvényalapok 8 százalékot meghaladó havi növekedésükkel. 

Eltérő tendenciák

A hazai befektetési alapok körében a tőke- vagy hozamgaranciás alapok még alig mérhető részarányt képviselnek. A kötvény- és pénzpiaci alapok 85-90 százalékos súlyukkal változatlanul meghatározó szereplői a piacnak, ám vagyonuk év eleji dinamikus növekedését egyértelműen derékba törte a májusi kamatemelés, illetve az ebből fakadó gyenge múltbeli hozamadatok. Ennek hatására mind a mai napig tőke áramlik ki ezekből az alapokból, jelezvén, hogy a befektetők elfordultak a korábban kockázatmentesnek vélt kötvényektől, illetve döntéseiket szinte kizárólag a múltra alapozzák.

A hazai és nemzetközi részvényalapok vagyona ezzel szemben egy-egy kisebb csökkenéstől (februárban és szeptemberben) eltekintve folyamatosan növekszik. Bár év közben többször előfordult jelentősebb növekedési ütembeli eltérés, a hazai és nemzetközi részvényalapok egymáshoz viszonyított aránya év eleje óta összességében nem változott számottevően (durván fele-fele arányban osztják meg az ide befektetett pénzt, a hazai alapok árnyalatnyival népszerűbbek). Az átlagot meghaladó vagyongyarapodásnak köszönhetően a részvényalapok aránya a befektetési alapokon belül az év eleji 6,4 százalékról október végére 8 százalékra ugrott, ami sokéves csúcsot jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik