tudomány

Hiába nagyon hasonló a nagy-britanniai és a magyarországi madárinfluenza-vírus, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kapcsolat van a két eset között - közölte hétfői brüsszeli sajtóértekezletén az illetékes EU-biztos szóvivője.
2007. 02. 12. 17:21
Száz éve, 1906. október 28-án Budapestre, egy nappal később Kassára, végső nyughelyükre érkeztek II. Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosótársainak hamvai. A vezérlő fejedelmet örömtüzek, ágyúszó, harangzúgás és 15 ezres tömeg kísérte utolsó útjára.
2006. 10. 28. 16:00
Brit agykutatók szerint a tinédzserek azért önzőbbek mint a felnőttek, mert döntéseik meghozatalakor más agyterületeket használnak, nem fejlődött még ki „empátiaközpontjuk". Jogászok ezzel kapcsolatban arra hívják fel a figyelmet, hogy ezt figyelembe kell venni a fiatalkorú bűnözők elleni eljárások során is.
2006. 09. 12. 15:36
Európa-szerte reneszánszát élik a középkori lovagi játékok és lakomák. Egy francia amatőr régész azonban nem érte be ennyivel: csak és kizárólag a középkorban használt szerszámokkal és eszközökkel, korabeli viseletben épít "új" várat. Az építkezés üzleti vállalkozásként is kecsegtető.
2006. 09. 12. 15:13
Az emberiség történetében először sikerült felvételt készíteni napfogyatkozásról az Uránuszon. Ez a ritka jelenség csak 42 évenként következik be, azaz legutóbb 1965-ben volt megfigyelhető ez az esemény a gázóriáson.
2006. 09. 12. 09:15
Bordeauxban végzi a végső összeszerelési munkákat és műszaki teszteket az első Magyar súlytalansági kisérletet végző SpaceBeer (űrsör) csapat. Az ELTE és a Miskolci Egyetem mérnök-fizikus hallgatóiból álló nyolc fős csapat Babcsán Norbert berlini kutató vezetésével egy fémhab kísérletet végez majd.
2006. 09. 11. 14:36
Évente több mint 190 millió ember indul útnak világszerte, hogy a jobb élet reményében másik országban telepedjen le. A migránsok fele nő, illetve leány, akik az ENSZ Népesedési Alapjának legfrissebb jelentése szerint jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a hazájukat elhagyó férfiak. Prostitúció, emberkereskedelem és modern rabszolgaság vár sokukra.
2006. 09. 11. 09:49
A szépségéről híres Nofretete mellszobrának alapos vizsgálata fényt derített arra, hogy a királynő már túl lehetett első ifjúságán, amikor a büszt készült.
2006. 09. 07. 11:54
Az oroszok is visszatérnek a Holdra. Oroszország kutatóbázist építene a felszínen, s edzőterepnek használná a Holdat hosszú távú repülési céljaihoz.
2006. 09. 07. 07:20
Bár az etruszkok eredetéről, nyelvéről és kultúrájáról szinte félévente kerül napvilágra egy-egy új elmélet, az jóval ritkább, hogy a régészek rábukkanjanak igen jelentős tárgyi leletre is a homályba vesző néphez kapcsolódóan. Márpedig egy közelmúltbeli bejelentés szerint az etruszkok vallási és politikai központját, az úgynevezet Fanum Voltumnae-t találta meg egy olasz kutatócsoport.
2006. 09. 06. 16:00
Huszonhárom megvizsgált európai ország közül húszban boldogabbnak érzik magukat az emberek, mint a Magyarországon. Az adat azért is aggasztó, mert az öreg kontinensen is minden negyedik ember depressziós.
2006. 09. 06. 15:50
A gyermekek számára előállított oltóanyag dózisát nem lehet felnőtteken beállítani, hiszen a gyermek nem kis felnőtt, különösen immunológiai szempontból és különösen egy vírussal szemben nem az – közölte az országos tiszti főorvos.
2006. 09. 06. 11:54
A Föld megismerése és védelme a kiemelt témája az idén a Kutatók éjszakája programsorozatnak, amelyet szeptember 22-én rendeznek meg Európa-szerte s amelynek keretében egyszerre zajlanak majd a tudományos kutatást népszerűsítő programok - közölte a Mindentudás Egyeteme.
2006. 09. 06. 09:43
Olvasói sztorik