Élet-Stílus

Gyerekeken kell tesztelni az oltóanyagot

A gyermekek számára előállított oltóanyag dózisát nem lehet felnőtteken beállítani, hiszen a gyermek nem kis felnőtt, különösen immunológiai szempontból és különösen egy vírussal szemben nem az – közölte az országos tiszti főorvos.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden közölte, hogy etikailag elfogadhatatlannak tartja, hogy gyerekeken próbálják ki a madárinfluenza elleni vakcinát. Bujdosó László, országos tisztifőorvos szerdán felhívta a figyelmet, hogy ha kitörne az influenzajárvány, a vírus a gyerekekre jelentene leginkább veszélyt, és a terjedési sebessége miatt már nem lenne idő bármiféle klinikai kísérletet folytatni az oltóanyaggal. Különösen igaz ez a dózisok szintjét beállító vizsgálatokra – tette hozzá.

A dózisbeállító vizsgálat nem jelent kockázatot, mert a vakcina ártalmatlanságát a korábbi humán kísérletek igazolták, és azokat elfogadták. „Ezt a kísérletsorozatot az arra illetékes szervezet engedélyezte, és meggyőződésünk, hogy döntésük meghozatalánál, mely hatályos magyar és közösségi jogszabályokon alapult, az akadémia elnökének kétségtelenül méltánylandó aggodalmát is figyelembe vették” – áll Bujdosó László közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik