tech

A korábbi ígéreteknek megfelelően letölthető az Internet Explorer legújabb verziója, amely öt év után az első nagyobb frissítés a böngésző háza táján. Jól értesültek szerint a Vista még a hónap vége előtt elkészül.
2006. 10. 20. 09:23
Az Orbiter Mars-szonda egy hónapja állt alacsonyabb marskörüli pályára, és a napokban küldte el az első felvételeket, amelyek elképesztő közelségbe hozzák a vörös bolygó felszínét, és soha nem látott részleteket tárnak fel a kutatók előtt.
2006. 10. 19. 16:44
Az arab országban azért döntöttek így, mert lassítani akarják a káros nyugati hatások beáramlását. A döntés értelmében minden helyi internetszolgáltató köteles volt mérsékelni a maximális le- és feltöltési sebességeket.
2006. 10. 19. 08:36
Több hónapos viszonylagos nyugalom után ismét támadásba lendült a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI). A szervezet akcióját afféle vihar előtti csend előzte meg. Az IFPI minden eddiginél keményebben lép fel a zeneszámok és zenei albumok illegális másolói ellen.
2006. 10. 19. 08:27
Habár egy arany karikagyűrű csak alig pár gramm, előállításához húsz tonna földet kell megmozgatni. A nemesfém kinyerése világszerte mintegy ezer tonna higanyt és közel kétszáz tonna cianidot igényel évente. A folyamat végén pedig több mint ötszáz tonna hulladék keletkezik.
2006. 10. 18. 13:14
Nyolc új orchidea-fajt fedeztek fel Pápua Új-Guineában, ahol a világ eddig ismert orchideafajainak mintegy tíz százaléka él. Ezzel az ország az első helyen áll a „virágranglistán”.
2006. 10. 17. 16:06
Magyarországon a lakosság 89 százaléka olyan területen él, ahol már van szélessávú internetszolgáltatás, de csak hat százaléka él vele – mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára kedden Tihanyban.
2006. 10. 17. 14:45
Geológiai mélyfúrások segíthetnek abban, hogy bebizonyítsák: Odüsszeusz hazája, Ithaka valójában nem a mai Ithakában lehetett, hanem a görög szigetvilág egy másik pontján, a Kefaloniához tartozó Paliki félszigeten. A hely behatárolása nem érdektelen, hiszen évente turisták ezrei érkeznek a mitológiai helyre.
2006. 10. 17. 13:34
Az immár Magyarországon is elérhető szolgáltatást eddig 47 országban vezették be, a magyar felhasználók az Internet Hungary Konferencián ismerkedhetnek meg vele első ízben.
2006. 10. 17. 10:55
Nemrég zajlott le a Photokina 2006 fényképészeti kiállítás, melynek már az előzetes bejelentései is korszakos termékeket hoztak. Az idei karácsony minden eddiginél bőségesebb és változatosabb kínálatot nyújt majd a digitális fényképezéssel komolyan foglalkozóknak.
2006. 10. 17. 07:40
A házi pirók nőstényei, amennyiben kevésbé rátermett hímmel állnak össze, már a tojásban kivételeznek az ügyetlen apa fiókáival.
2006. 10. 16. 13:52
Az Ericsson vezette be a világ első automata mobiltelefon-rendszerét 1956-ban. Jelenleg már több mint 2,5 milliárd ember rendelkezik mobiltelefonnal a világon.
2006. 10. 16. 11:36
A földi élet egy több mint félmilliárd éves válfaját vizsgálhatták meg amerikai kutatók. Az alig 1 milliméter átmérőjű fosszíliák mindeddig soha nem látott szerkezeteket tártak a Virginia Műszaki Főiskola munkatársai elé, akik szerint az ősi embriók már kifejlesztették a sejtosztódás azon fajtáját, ami a modern embrióknál is megfigyelhető.
2006. 10. 16. 10:37
Olvasói sztorik