Élet-Stílus

Napenergiával az Atlanti-óceánon át

admin
admin

2006. 10. 18. 12:01

Bázelből útnak indult a Sun21, kizárólag napenergiával hajtott motoros katamarán, hogy néhány hét alatt New Yorkba érjen.

Ez az első eset, hogy egy olyan hajóval kísérlik meg az átkelést az Atlanti-óceánon, amely nem visz magával egy csepp üzemanyagot sem, és kizárólag a nap ereje hajtja az elektromos motorokat.

A Die Welt című német lap online kiadásában beszámolt arról, hogy a projekt vezetője, Martin Vosseler svájci orvos úgy véli: a Sun21-nek be kell bizonyítania, hogy a Föld környezetének és klímájának védelme a létező legfontosabb feladatok egyike az emberek számára. A hajó maga 14 méter hosszú, kb. 6 méter széles katamarán, vagyis két törzse van.

A két úszó test között szerelték fel a 60 négyzetméteres tetőt, amely napelemekből áll, és amely ellátja energiával a két motort. A hajó építői szerint a motorok egyenként annyi energiát használnak, amennyivel négy kávéfőző gép működik.

A Sun21 éjszaka és ködben is képes haladni, átlagsebessége 5-6 csomó, vagyis óránként mintegy 10-12 kilométer. Ilyen sebességgel haladnak a tengeren a vitorlás jachtok is. „Megérett az idő arra, hogy a napenergia felhasználása áttörést érjen el a hajózásban is” – olvasható a közleményben, amelyet a vállalkozást támogató alapítvány, a Transatlantic21 tett közzé az interneten.

A hajó bázeli indulásánál ott volt a svájci külügyminiszter és 400 prominens vendég, olvasható az alapítvány honlapján. Az ünnepségen a szónokok azt hangoztatták, hogy a vállalkozás Svájc technológiai fejlettségét is bizonyítja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.