Élet-Stílus

Windows Live már magyarul is

Az immár Magyarországon is elérhető szolgáltatást eddig 47 országban vezették be, a magyar felhasználók az Internet Hungary Konferencián ismerkedhetnek meg vele első ízben.

A Microsoft Magyarország október 16-án, hétfőn bemutatta a Windows Live elnevezésű technológiát. Magyarországon havonta körülbelül 1,34 millió ember használja az MSN Messengert és 900 ezren az MSN Hotmail levelezőrendszert, havonta 1,5 milliárd üzenetet küldve. Ezen tényekre alapozva a cég biztos abban, hogy a magyar piac érett a Windows Live bevezetésére. „A Windows Live magyarországi bevezetésével rövid távú céljaink között szerepel, hogy egy éven belül a piacvezetők között legyünk, hosszú távú tervünk pedig az, hogy 5 százalékos piaci részesedést érjünk el” – nyilatkozta Vityi Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Windows Live lehetővé teszi a testre szabott internetes keresést, egyéni tartalmak kialakítását, valamint a felhasználó érdeklődési körébe illeszkedő aktualitások folyamatos nyomon követését. A programot kibővített biztonsági központtal szerelték fel, amely ingyenesen használható vírusellenőrzőt tartalmaz, így a felhasználók megfelelő védelem mellett léphetnek ki a világhálóra.

A Microsoft új vállalkozásának büszkesége a Live Messenger, mely egyrészt azonnali üzenetküldést, másrészt hang- és videokapcsolatra épülő kommunikációs lehetőséget kínál. Segítségével a felhasználók telefonra irányuló hívásokat indíthatnak személyi számítógépükről, és egyszerűen küldhetnek egymásnak képeket és más személyes állományokat. Szintén része a programnak a Live Search elnevezésű eszköz, amely elmenthető és megosztható, előre meghatározott kritériumokra épülő makró keresési lehetőséget nyújt a felhasználóknak. Az eszközkészlettel gyors és könnyű a keresések, hírkövetések futtatása, az RSS-letöltések és blogok fellelése.

Arend Hendriks, az MSN MEA regionális menedzserének meggyőződése, hogy a Windows Live által megvalósított jövőkép szükséges eleme az internetes szolgáltatások következő generációjának: „A Microsoft állandó törekvése, hogy magától továbbfejlődő szolgáltatást kínáljon, amely mind az egyének, mind a vállalkozások számára hasznos. Az e cél teljesítéséhez szükséges előrelátással és képességekkel egyaránt rendelkezünk”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik