Élet-Stílus

Új orchideafajokat fedeztek fel

admin
admin

2006. 10. 17. 16:06

Nyolc új orchidea-fajt fedeztek fel Pápua Új-Guineában, ahol a világ eddig ismert orchideafajainak mintegy tíz százaléka él. Ezzel az ország az első helyen áll a „virágranglistán”.

Pápua Új-Guinea esőerdővel borított területén kutatók több mint húsz új orchideafajra bukkantak, amelyből nyolcról már bebizonyosodott, hogy a tudomány számára ismeretlen, új faj, a többiek beazonosítása pedig még tart. A növényeket a Kikori régióban lévő Kutubu tó környékén találták, amely eddig is nagy fajgazdagságáról volt ismert.

A sziget indonéziai felén becslések szerint egykor mintegy hetven orchideafaj élt, amelyek az illegális erdőirtás hatására mára teljesen eltűntek a területről. Éppen ezért óriási értékkel bír a sziget pápua új-guineai részén most tett felfedezés” – nyilatkozta a hírügynökségeknek Roland Melisch, a WWF szakértője.

Az új eredmények valójában egy immár nyolc éve tartó kutatás csúcspontját jelentik. A WWF ugyanis 1998 óta végez fajfelmérést a Kikori régióban. Ez alatt az idő alatt mintegy háromszáz orchideafajt jegyeztek fel, több más értékes növényfaj mellett. Pápua Új-Guinea az eddig ismert összes orchideafaj mintegy tíz százalékát „birtokolja”, jóval többet mint bármely más ország a világon. Ugyanakkor még számos alfaj vár felfedezésre.

A környezetpusztítás miatt viszont félő, hogy számos, még ismeretlen faj kipusztul, mielőtt bárki is tudomást szerezne róluk. Ezzel nem utolsó sorban olyan alkotóelemek is veszendőbe mennek, amelyek fontos szerepet tölthetnének be gyógyászati hatóanyagként. Jelenleg a gyógyszeripar mintegy kétszáz orchideafajt hasznosít.

A felfedezéssel kapcsolatos bejelentés azért is aktuális, mert a jövő héten két vadvédelmi területet jelölnek ki a régióban. A térség esőerdejében az orchideák és számos egyéb ritka növényfaj mellett gazdag és értékes állatvilág is található: többek között kazuárok, paradicsommadár-félék , hangyászsünök és kúszókenguruk is élnek itt. A Kikori régió védelme azért is fontos, mert 12 helyi népcsoport – összesen mintegy húszezer lakossal – él a térségben, akik számára az esőerdő és a Kikori folyó létfontosságú erőforrás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.