sport

A svéd Robin Söderling nyerte a 2,22 millió euró összdíjazású, fedettpályás párizsi férfi tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben két játszmában győzött Gael Monfils ellen.
2010. 11. 14. 21:35
Az egyiknek sikerült, a másiknak nem: a hazai pályán teniszező Monflis óriási meglepetésre legyőzte Federert, így bejutott a párizsi tenisztorna döntőjébe, ahol a másik francia elődöntőst búcsúztató Söderling lesz az ellenfele.
2010. 11. 14. 06:46
Az első helyen kiemelt Roger Federer két játszmában legyőzte az osztrák Jürgen Melzert, így bejutott a 2,22 millió euró összdíjazású, fedettpályás párizsi tenisztorna elődöntőjébe.
2010. 11. 13. 10:12
A világ egyik legjobb profi öklözőjeként számon tartott Manny Pacquiao edzője szerint nem megfelelő védencének a hozzáállása az ökölvíváshoz. A rivális tábor ugyanakkor komolytalannak tartja Freddie Roach aggályoskodását.
2010. 11. 10. 13:02
A vasárnapi, számára sikertelen New York Marathont követően bejelentette visszavonulását Haile Gerbselassie, a maratoni táv etióp világcsúcstartója, kétszeres olimpiai és többszörös világbajnok atléta.
2010. 11. 07. 20:33
6-0-s győzelmet aratott az utolsó előtti helyen álló Stuttgart a Werder Bremen ellen. Cacau, ha nem hibázik büntetőt, klasszikus mesterhármast érhetett volna el.
2010. 11. 07. 20:04
A címvédő Debrecen négygólos győzelmet aratott a vendég Szolnok felett a labdarúgó Monicomp Liga 13. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, s ezzel feljött a harmadik helyre a tabellán.
2010. 11. 07. 19:32
Talmácsi Gábor a 10. helyet szerezte meg a Moto2 géposztályban, a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi, idényzáró Valenciai Nagydíján, az összetett pontversenyben pedig megőrizte hatodik helyét.
2010. 11. 07. 15:43
Egy győzelem, egy döntetlen - tartja magát ehhez a sorrendhez az Inter az olasz bajnokságban. Hiába dolgozott ki számtalan helyzetet a milánói csapat, végül csak büntetőből voltak eredményesek.
2010. 11. 07. 08:46
Nem akar összejönni a jó szereplés a Münchennek a bajnokságban, ezúttal egy gólgazdag mérkőzésen engedték ki kezükből a három pontot, és a végén még az egynek is örülhettek.
2010. 11. 06. 17:48
A férfiaknál a hatodikként záró Szilágyi Áron, a nőknél a 13. helyen végző Nagy Orsolya szerepelt a legjobban a magyarok közül szombaton, a párizsi vívó-világbajnokság első éremosztó napján, a kardozók egyéni küzdelmeiben.
2010. 11. 06. 14:46
Olvasói sztorik