Sport

Kramnyik az élen

sakk (sakk, )
sakk (sakk, )

Az orosz Vlagyimir Kramnyik átvette a vezetést Magnus Carlsentől a Londonban zajló sakkvilágbajnok-jelölti tornán, mivel a pénteki, 12. fordulóban begyűjtötte a teljes pontot, míg a norvég nagymester elszenvedte első vereségét.

A játéknap előtt félpontos hátrányban lévő, korábbi világbajnok Kramnyik a mögötte harmadik helyen álló örmény Levon Aronjant győzte le. Riválisát, aki így kiszállt az első helyért zajló versenyből, a 62. lépésben késztette a parti feladásra.

A rekordnak számító 2872 Élő-ponttal világranglista-vezető és a torna nagy esélyesének tartott Carlsenre papíron könnyebb feladat várt: egyrészt a világos bábukat vezette, másrészt könnyebb ellenféllel, az utolsó előtti Vaszilij Ivancsukkal találkozott. Ennek ellenére a 90. lépést követően Carlsen kénytelen volt kezet nyújtani az ukrán nagymesternek.

Ez azt jelenti, hogy most már csak Kramnyik veretlen a nyolcfős mezőnyben, továbbá két fordulóval a vége előtt fél ponttal előzi meg Carlsent. Szombaton szünnap lesz, az utolsó előtti fordulót vasárnap, a zárót pedig hétfőn rendezik.

Az 510 ezer euró összdíjazású, 14 fordulós verseny győztese hívhatja ki a világbajnok indiai Viswanathan Anandot.

Az állás
Boris Gelfand (izraeli)-Peter Szvidler (orosz) döntetlen
Levon Aronjan (örmény)-Vlagyimir Kramnyik (orosz) 0-1
Magnus Carlsen (norvég)-Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 0-1
Tejmur Radzsabov (azeri)-Alekszandr Griscsuk (orosz) döntetlen

Ajánlott videó

Olvasói sztorik