Sport

Erdei Zsolt a fiáért is bokszol

Erdei Zsolt (Erdei Zsolt)
Erdei Zsolt (Erdei Zsolt)

664 nap után lép ismét ringbe Erdei Zsolt, korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú világbajnok.

A népszerű Madár szombaton este, hosszú idő után lép ismét kötelek közé, az orosz Gyenisz Gracsov lesz az ellenfele a monte-carlói négyes torna elődöntőjében. A minisorozat egymillió dollár összdíjazású, aki nyer az elődöntőben és a fináléban is, annak 600 ezer dollár, mintegy 142 millió forint üti a markát. A döntős vesztese 400 ezret kap. A másik ágon a dominikai Edwin Rodriguez és az argentin Ezequiel Osvaldo Maderna csap össze egymással.

A találkozót megelőzően Erdei Zsolt arról nyilatkozott a Blikknek, hogy kettős célja van a Gracsov elleni összecsapásnak:

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fontos az ember életében a pénz. Az év elején még mélyponton voltam, de miután eldöntöttem, hogy folytatom a pályafutásomat, úgy érzem, egyenesbe kerültem. A világbajnoki címet is megcélozhatom újra, de egyelőre a monacói négyes torna a legfontosabb, ahol nem az elittel, hanem úgymond a második vonallal kell megküzdenem. Harcosként lépek a ringbe, és meg akarom nyerni az egész viadalt. Egyrészt szeretném bebizonyítani, hogy a súlycsoportom egyik legjobbja vagyok, másrészt a végső diadallal Viktor jövőjét is megalapozhatom” – így Madár, aki nemrégiben vált el feleségétől, Arabellától.

A magyar öklöző egyébként a pénteki mérésen bő másfél kilóval könnyebbnek bizonyult orosz ellenfelénél.

Videó – Így edzett Erdei Zsolt a visszatérésre:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik