schadl györgy
A NAIH szerint törvénytelen volt a bírói befolyásolási kísérletről szóló Schadl-jelentés titkosítása
Senyei György eljárása a formai követelményeknek sem felelt meg.
2023. 07. 26. 08:54
Ismét a koronatanú állt bíróság elé a Völner-Schadl ügyben. A végrehajtók volt elnökének bizalmasa könyvelte a pénzügyeket, ezúttal a nyilvántartásait elemezték. F. Vivien feltárta, kiknek fizetett a főnöke, köztük volt a Fidesz volt államtitkára, aki rendszeresen milliókat kapott.
2023. 06. 22. 13:07
Koronatanú: Schadl György azért kért pénzt az egyik végrehajtótól, hogy abból fizessen Völner Pálnak
Megszólalt a Völner–Schadl-ügy koronatanúja. A végrehajtók volt elnökének egykori bizalmasát távmeghallgatás keretében, védett módon hallgatták meg a bíróságon.
2023. 06. 20. 10:42
A volt államtitkár vallomást tett a bíróságon. Szerinte csak segítőkész volt, és most ezt próbálják a terhére róni. Korábban azt mondta, olyanokat tud, hogy egy-két embernek meginoghat a széke, de ilyet még nem mondott. Varga Judit minisztert is beidéztetné, aki szerinte részt vett Schadl Györggyel közös megbeszélésen.
2023. 05. 23. 09:04