rendőrség

A szocialista Szabó Zoltán szerint semmiféle hivatali visszaélés nem történt, amikor mobiltelefont kapott az erzsébetvárosi önkormányzattól. A volt országgyűlési képviselő Lendvai Ildikó távozó pártelnökkel közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, nincs meglepődve a gyanúsítás ténye miatt, hiszen az elmúlt hónapokban – sikertelenül ugyan, de – többször próbáltak rábizonyítani különböző bűncselekményeket. Tájékoztatása szerint különösen nagy kárt [...]
2010. 05. 25. 19:06
Rendőr a gyanúsítottja a görcsönyi bankrablásnak. A rendőrtisztet kedden őrizetbe vették – közölte a baranyai főügyészség helyettes főügyésze. Petréteiné Malomsoki Csilla elmondta, hogy a pécsi nyomozó ügyészség vette át az ügyet, mert a gyanúsított személye kizárólagos ügyészségi körbe tartozik.
2010. 05. 25. 17:46
Vona Gábor lemondott mentelmi jogáról az Országgyűlés alakuló ülésén viselt ruházata kapcsán az ellene esetlegesen induló szabálysértési eljárás miatt. Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője kedden közleményben azt közölte: Vona Gábor, a Jobbik elnöke, frakcióvezetője levélben tájékoztatta Schmitt Pál házelnököt és az Országgyűlés illetékes bizottságát, hogy “bár az alakuló ülésen viselt ruházatával semmilyen jogsértést nem követett [...]
2010. 05. 25. 17:19
Elraboltak egy vietnami állampolgárságú házaspárt Budapesten egy IV. kerületi parkolóból – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. A rendőrség tájékoztatása szerint a kétgyermekes házaspárt ismeretlenek kedd este nyolc óra körül a IV. kerületi Tél utca 40. szám alatti parkolóból vitték el ismeretlen helyre. A járművet, amellyel a házaspár a parkolóba érkezett, a rendőrök megtalálták, a [...]
2010. 05. 21. 19:53
Súlyos rendzavarásokra került sor hétfő hajnalban Barcelonában, miután a katalán főváros labdarúgócsapata vasárnap címét megvédve, pontrekorddal nyerte meg az élvonalbeli bajnokság 2009/2010-es idényét. Az önfeledt ünneplés közben a randalírozó szurkolók összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, s a mentőszolgálat közlése szerint 120-an megsérültek, köztük 32 hatósági alkalmazott, 104 embert pedig őrizetbe vettek. A rendőrök és a drukkerek [...]
2010. 05. 17. 11:46
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője elmondta: a 40 éves nyékládházi férfi ellen jelenleg különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlet bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást. Az előzmény kapcsán közölte: az eset vasárnap történt. A 40 éves férfi elment volt élettársához, ott őt is és jelenlegi párját is bántalmazta, aztán elment. Később visszatért, majd lelocsolta őket [...]
2010. 05. 13. 17:44
Fóris Gábor, a Bors tudósítója azt mondta: fotókat készített az iskoláról és Szubotics Miklós iskolaigazgatóról, a baranyai közgyűlés szocialista képviselőjéről annak kapcsán, hogy egy 11 éves diák rendszeresen bántalmazta az intézmény egyik pedagógusát. Az idei országgyűlési választásokon Baranya szigetvári választókörzetében képviselőjelöltként induló igazgató ezt nehezményezve rátámadt, leteperte a földre, elvette fényképezőgépét, majd autóba ült és [...]
2010. 05. 07. 19:04
A közlemény szerint a BRFK munkatársai csütörtökön késő este mentek ki a csepeli lakáshoz, ahol információik szerint egy többszörösen körözött férfi tartózkodott. Az akciósok átvizsgálták a lakást, s a konyhához vezető folyosón található vízóraszekrényben bukkantak rá a 25 éves férfira, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben. Az MTI információja szerint a férfit többször keresték a [...]
2010. 05. 01. 13:45
Olvasói sztorik