Szórakozás

Világítás nélkül, nagy gázzal menekült a részeg sofőr

Kunstár Csaba
Kunstár Csaba

2011. 12. 12. 10:06

A 22 éves fiatalembert előállították a vásárhelyi rendőrök.

Még pénteken este a hódmezővásárhelyi rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy egy Volkswagen Passat sofőrje a Cukor utcából kifordul a Szántó Kovács János utcába világítás nélkül, majd nagy gázzal tovább megy a Teleki utca irányába. A rendőrök utána fordultak, de a férfi menekülőre fogta, miközben már a szemközti sávba is többször áttért. A rendőrök próbálták elcsípni az autóst, de ő a szirénát hallva ismét gázt adott, majd ráfordult a Jókai utcára, ahol végül sikerült megállásra bírni.

Az intézkedés során kiderült, hogy a jármű 22 éves deszki sofőrje azért nem akart megállni, mert a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott – nyilatkozta a Szeged24-nek Szenti Szabolcs. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: a szonda alapján a bűncselekményi értékhatárt is átlépte, ezért a rendőrök a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra előállították. Ellene ittas járművezetés vétsége miatt indult büntetőeljárás, vezetői engedélyét elvették.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.