Közélet

Rács mögött a harmadik alagútásó ékszertolvaj

A három férfi egy nagykanizsai ékszerboltot pakolt ki még novemberben, de zsákmányukkal szinte semeddig sem jutottak. Egyiküknek sikerült kijátszania a rendőröket, egészen mostanáig.

Ahogy arról beszámoltunk, a banda nem hétköznapi módszert választott, a szomszédos üzlet pincéjén keresztül jutottak be a kiszemelt üzletbe. Alagutat ástak és megbontották a falat, aztán a trezort alulról kinyitották. A csapat csaknem húsz kilogramm aranyat és ötmillió forintot érő valutát szerzett így, sőt, bezsebelték az üzletrészben lévő ékszereket is.

A zsákmány helye szinte még ki sem hűlt, de a tolvajok máris lebuktak: az utcán szúrták ki őket a rendőrök, kezükben szerszámokkal és a gyanús csomaggal. Igazoltatni akarták őket, ekkor futásnak eredtek. Kettejüket sikerült elkapni, harmadik társuk viszont kámforrá vált.

A férfi kezén a napokban kattant a bilincs, a rendőrök lakásán fogták el. A tolvaj – társaihoz hasonlóan – már előzetesét tölti. Ellenük különösen nagy értékre lekövetett betöréses lopás miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik