Szórakozás

Vascsővel verekedett egy vásárhelyi férfi

A rendőrségen fejezte be a születésnapi partiját egy fiatalember Hódmezővásárhelyen szombatra virradó éjszaka. A magát „erősnek” érző 21 éves egy vascsővel vert össze egy férfit.

Születésnapját ünnepelte pénteken a 21 éves vásárhelyi fiatalember, aki az éjszaka folyamán több szórakozóhelyre is betért, ahol szavai szerint „nagyon berúgott”. Hajnalban hazafelé indult, amikor a Tájház közelében meglátott egy férfit. Mivel „erősnek érezte” magát, úgy döntött, hogy beleköt, nem kerüli ki az embert. Nekiment, majd a földre is lökte. Ekkor visszakapta a kölcsönt, majd előkerült egy vascső, amivel elkezdte ütni a férfit, aki végül a közeli parkolóba, az autók közé menekült. A fiatalember ott is folytatta a verést annak ellenére, hogy szemtanúja is volt cselekményének. Amikor végzett, elindult haza. A mentők a szegedi Traumatológiai Klinikára szállították a férfit, aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai a szemtanúk segítségével gyorsan azonosították a 21 éves fiatalembert, akit a járőrök lakásáról elő is állítottak – nyilatkozta a Szeged24-nek Szenti Szabolcs. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hozzátette: kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. Azzal védekezett, hogy ittassága miatt erősnek érezte magát. Ellene garázdaság és testi sértés miatt indult büntetőeljárás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik