prostituált

Az 59 éves nő, akit ma már inkább AIDS-ellenes aktivistaként ismernek az országban, “Puta Deputada” szlogennel indította kampányát, ami egyaránt jelent “szajhaképviselőt” és “nagyszerű képviselőt” is. Az O Globo című napilapban megjelent programja szerint, ha megválasztják, elsősorban a szexmunkások jogaiért fog kiállni a törvényhozásban. Leite egyébként öt évvel ezelőtt kapott először nemzetközi figyelmet, amikor az [...]
2010. 08. 19. 07:15
A focista Dél-Afrikából való hazaérkezése után nem sokkal Madridban vette igénybe Monica Mint szolgáltatásait. Az esetről maga a kéjnő számolt be: a Buddha del Mar nevű bárban akadt össze Crouch-csal, aki állítása szerint ittas volt. „Táncoltunk egy kicsit, Peter, akit nem ismertem fel, végigtapizta a testemet, aztán taxit hívott, és hajnali fél ötkor a Rafaelbe [...]
2010. 08. 09. 14:21
A miniszter lemondásának okául három gyermekének elhelyezési perét jelölte meg, de pechjére jelentkezett egy örömlány az Aftonbladet című svéd napilapnál, és kiteregette a szaftos részleteket. Ezek szerint Littorin négy évvel ezelőtt 2000 svéd koronát – azaz valamivel több, mint 55 ezer forintot – fizetett ki egy kétórás együttlétért. Az Anna nevű prosti mindezt úgy igazolta [...]
2010. 07. 15. 13:30
Gyorsított eljárással jogerősen 35 nap elzárásra ítélt a Debreceni Városi Bíróság egy nyírmihálydi prostituáltat – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Kelemen Éva rendőr hadnagy tájékoztatása szerint a nőt vasárnap vették őrizetbe Debrecen belterületén, a 471-es főút mentén tiltott kéjelgés miatt, és gyorsított eljárással bíróság elé állították. Az ítélet kiszabásakor súlyosbító körülményként értékelte a bíróság a [...]
2010. 06. 30. 16:21
Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a sárospataki rendőrkapitányság járőrei júniusban több alkalommal ellenőriztek egy prostituáltat, aki a 37-es út szélén kínálta szolgáltatásait. Az első ellenőrzést követően szabálysértési eljárás indult vele szemben. Pár nap múlva a rendőrök ugyanazon a helyen találták, s ekkor már szabálysértési őrizetbe vette őt a hatóság, majd gyorsított [...]
2010. 06. 28. 13:38
A dél-afrikai rendőrség fellépésének a prostitúció ellen egyetlen döntő oka van: az AIDS. Az ENSZ becslése szerint az ország 48 milliós lakosságából 5.7 millió HIV-fertőzött. Bár tömegesen osztogatják a szállodások is az óvszereket a vébé kezdete óta, elővigyázatosságra hivatkozva a rendőrség rendszeresen razziázik a prostituáltak körében, ami elriasztja a szurkolókat, turistákat, hogy felkeressék őket. A [...]
2010. 06. 21. 14:24
Az eddigi adatok alapján a nyomozók egy 23 éves nőt és egy 31 éves férfit gyanúsítanak, a gyilkossági ügyben. Őket őrizetbe vették, emberölés megalapozott gyanújával folyik eljárás ellenük. A rendőrség várja azoknak a jelentkezését, akik az üggyel kapcsolatban információkkal szolgálhatnak, bármilyen szokatlan körülményt észleltek, esetleg látták a bűncselekményt.
2010. 06. 21. 14:14
A lány vallomása szerint az eset idején még valóban nem múlt el 18 éves, de a középpályásnak hazudott a korát illetően. A Bayern München szélsője korábban beismerte, hogy kapcsolatba került a lánnyal, azonban a vádakat, miszerint tudott volna arról, hogy a prostituált nem töltötte be 18. életévét, határozottan cáfolta. A francia törvények szerint a 27 [...]
2010. 04. 21. 18:09
Olvasói sztorik