polgármester

Recsken a múlt csütörtöki özönvíz miatt több mint negyven embernek kellett elhagynia az otthonát, a mai napig nem térhettek haza. A településen nem pusztán az eső volt a probléma, hanem a falu fölötti, nemrég megnyitott kőbánya is, illetve az onnan lezúduló iszap. A helyiek hónapok óta mondogatták, hogy baj lesz a bányából, amelynek működtetője egyelőre százezer forintot adott a károsult családoknak.
Polgármestert választanak Gödön, az egykor csendes Duna-parti kisvárosban, ahol a Samsung úgy vetette meg a lábát évekkel ezelőtt, hogy azzal át is rendezte a helyi politikai viszonyokat. A közelgő időközi választás túlmutat önmagán: megvilágítja, miként alakul át egy település élete, ha egy kormányzati hátszéllel rendelkező gyármonstrum telepszik rá. Riport.
2023. 05. 12. 10:59
Olvasói sztorik