Belföld

Három év börtönre ítélték a volt fideszes polgármestert

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Minősített sikkasztásban és hamis magánokirat felhasználásának vétségében is bűnösnek mondták ki jogerősen Gánt korábbi kormánypárti vezetőjét.

Jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Törvényszék Spergelné Rádl Ibolyát, Gánt volt fideszes polgármesterét – tudta meg a 24.hu.

A Székesfehérvári Törvényszék sajtóosztálya megkeresésünkre – a polgármester nevének említése nélkül – azt közölte, hogy a volt településvezetőt három év letöltendő börtönbüntetésre, és három év közügyektől eltiltásra ítélték jogerősen kétrendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette, és kétrendbeli folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

Ez volt az az ügy, amelyben a korábbi polgármestert azzal vádolták, hogy 13 millió 765 ezer forintot sikkasztott el az önkormányzattól 2017 és 2019 között, illetve 1 millió 700 ezret egy egyesülettől.

Már zajlott a sikkasztás gyanúja miatt indított nyomozás 2020 nyarán, amikor az akkori fideszes polgármester 11 év után hirtelen lemondott a posztjáról. A távozó Spergelné Rádl Ibolya 2020 szeptemberében azt állította lapunknak, hogy nem tud a nyomozásról, noha amúgy a 2019-es ellenőrzés során maga a testület tett feljelentést.

Sőt, 2020 nyarán a gánti testületi ülésen elhangzott: „az önkormányzatnál lebonyolított 2019. évi belső ellenőrzés számos gazdálkodási hibát, a számviteli fegyelem megsértését, jogalap nélküli kifizetéseket, sikkasztás bűncselekmény gyanúját állapította meg.” Ezt követően tett feljelentést a képviselő-testület ismeretlen tettes ellen, majd jutott el vádemelésig az ügy.

Az Orbán Győző bányájának is otthont adó faluban történt sikkasztásokkal kapcsolatban külön eljárásban emeltek vádat az egyik gazdasági vezető és a felesége ellen. Utóbbi esetben a terhelt közel 69 millió forintot sikkasztott el a vádirat szerint az önkormányzat számlájáról 2016 és 2019 októbere között a házastársa tudtával.

A Feol.hu korábbi cikke szerint a férfi öt év letöltendőt, a neje pedig három év felfüggesztettet kapott tavaly januárban első fokon.

A gánti önkormányzatnál történt sikkasztásokról többször is részletesen beszámoltunk. Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy egy revizor leplezte le az önkormányzati kamuszámlákat. Az alábbi cikkünkben pedig a minősített sikkasztás részleteiről olvashat nem mindennapi részleteket:

Kapcsolódó
Vádemelés és kamuszámlák az Orbán-bánya falujában: 80 milliónál is többet sikkaszthattak Gánton
Egy korábbi revizori jelentés szerint az akkori fideszes polgármester volt a zűrös önkormányzati pénzek mozgatója. Három emberre kért az ügyészség börtönt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik