phytotec maltofer
A vegetáriánusok és vegánok, valamint a szigorú diétán lévők nem érezhetik magukat biztonságban, hiszen a növényi alapú vagy egyoldalú étrend során a jól felszívódó vasat tartalmazó élelmiszerek alacsonyabb bevitele miatt csökken a szervezet vastartalma. Az időseknek pedig a gyakori gyógyszerszedés, valamint egyes krónikus betegségek miatt kell szembenézniük a vashasznosulás csökkenésével.
2023. 05. 15. 04:17
Kevés olyan építmény létezik a világon, amely annyira híres lenne, mint az indiai Tádzs Mahal. A mauzóleum történetét sokan ismerik: a síremléket Sáh Dzsahán, a Mogul Birodalom ura emeltette szeretett felesége, Mumtáz Mahal számára a 17. században. A nő 38 évesen halt meg, miután világra hozta 14. gyermekét. Az asszony a szülést követő, szűnni nem akaró vérzésben vesztette életét.
2023. 05. 15. 03:37
A szervezet tud-e vasat előállítani és mely élelmiszerek gátolják a vas felszívódását? –Arra voltunk kíváncsiak, hogy az emberek mit tudnak erről a létszükségletű nyomelemről. Ugyanis szervezetünkben a vas legfőbb feladata az oxigén eljuttatása a szerveinkbe, majd a szén-dioxid elszállítása ugyanonnan.
2023. 05. 13. 05:46
Szinte ránk törte az ajtót a jó idő, ennek üdítő hatásai pedig jó eséllyel az étrendünkben is megmutatkoznak. Ilyenkor számos olyan ételt tudunk az asztalra varázsolni, amelyek vasban bővelkednek. Ezek kiváló hatással vannak a szervezetünkre, egyúttal kiegyensúlyozott étrendet biztosítanak számunkra – már amennyiben kellő figyelmet fordítunk az étkezésünk megtervezésére.
2023. 05. 01. 06:07
Mindenkivel előfordul néha, hogy reggel semmi kedve kikelni az ágyból, a megszokottnál többször sajog a feje, esetleg kevésbé kívánja a szexet. Ezek a tünetek szinte bárkinél jelentkezhetnek, ám rendszerint el is múlnak viszonylag rövid időn belül. Amennyiben mégsem, akkor érdemes vashiányra gyanakodni, mivel gyakran ez áll a kellemetlen panaszok hátterében.
2023. 05. 01. 04:26
A vashiány megelőzésére vagy kezelésére számos lehetőséget találhatunk az étrendváltástól a különféle multivitaminok szedéséig. Utóbbi a megelőzésre alkalmas lehet, a kialakult vashiány kezelésére azonban nem feltétlenül a legjobb választás. Az étrend-kiegészítők hatósági előírások által szabályozott vastartalma ugyanis nem elegendő a hiánybetegség megszüntetéséhez. De akkor mi a megoldás?
2022. 06. 15. 03:41
A szervezet számára szükséges vasat jó esteben biztosítani tudjuk az étkezéssel, azaz ha nincs olyan betegségünk, ami a vasfelszívódást befolyásolná. A szervezetben az állati eredetű ételekből hasznosul legjobban a vas, de a vegánoknak sincs mitől félniük. Elmondjuk, hogyan kellene enni ahhoz, hogy biztosan ne alakuljon ki a vashiány.
2021. 06. 15. 04:57
Mindenki csak a C- és a D-vitaminról beszél, pedig ezeken kívül is létezik még számos olyan vitamin és ásványi anyag, ami elengedhetetlen az immunrendszerünk megfelelő működéséhez. Ilyen például a vas, ami szükséges ahhoz, hogy a szervezet kellő erővel tudjon védekezni a különböző kórokozók ellen.
2021. 06. 15. 01:13
Szervezetünk egészséges működéséhez különböző ásványi anyagokra van szükség. Közéjük tartozik a vas, amely az úgynevezett makroelemek része. Ezen anyagok a testtömeg 5 ezrelékénél kisebb arányban vannak jelen szervezetünkben, hiányuk mégis komoly problémát okozhat. Mutatjuk, miért fontos a vashiány megelőzése!
2021. 06. 01. 06:47
A vas szervezetünk működésének számos területén játszik jelentős, mondhatjuk létfontosságú szerepet. Vörösvérsejtjeink hemoglobinjának, szív- és
2020. 01. 16. 10:51













