A bűnszervezetet pályázati támogatások jogosulatlan igénybevételével, valamint a munkáltatással összefüggő adó- és járulékterhek megfizetésének elkerülésével vádolják.
1,6 milliárd forintot nyúltak le. Polt Péter ezt „bonyolult ténybeli és jogi megítélésűnek” tartja, ezzel magyarázza, hogy 2016 óta nem sikerült lezárni az ügyet.
Az unió csalás elleni hivatala a támogatás visszafizetését tartotta indokoltnak, de az Elios-ügyet is érintő nyomozást a 2018-as választás után csendben megszüntették.
A korábbi fideszes vezetés a városi beruházások nagy részét egyetlen cégre bízta, de a kivitelező alig halad. Ezért már nemcsak a helyi ellenzék, de a mostani kormánypárti polgármester is feljelentést tett az ügyben.