Nagyvilág

Az OLAF szerint is csalás volt a 9 millárdért EU-s pénzből vett CT-k és röntgenek beszerzése

MTI / Krizsán Csaba (illusztráció)
MTI / Krizsán Csaba (illusztráció)

Az Európai Csalás Ellenes Hivatal (OLAF) most lezárult vizsgálata szerint is csalás volt a 9 millár forint EU-s támogatásból vásárolt CT-k és röntgenek beszerzése, ezért a támogatás visszakövetelésére tettek javaslatot Brüsszelnek – írta Facebook-oldalán Hadházy Ákos.

A független parlamenti képviselő az ügy részleteiről már 2016-ban beszámolt.

Az egészen primitíven és nyíltan zajló csalás lényege az volt, hogy néhány csomagoló cég (akik a nyugati orvosi eszközöket átcsomagolják, majd tesznek rá egy két-háromszoros árcédulát) kartellezve, dupla áron adta a CT- és röntgenkészülékeket egy 9 milliárdos projektben egy sor magyar kórháznak

– írta.

A Gazdasági Versenyhivatal 2016-ban kezdte vizsgálni a pályázathoz tartozó közbeszerzéseket, míg végül 2020 januárjában 1,6 milliárd forintos bírságot szabott ki 21 cégre. A GVH többek között megállapította, hogy Maróth Gáspár – Orbán Viktor egykori tanácsadója, jelenleg a kormány fegyverbeszerzéseit koordináló személy – is részt vett az üzletben.

Kapcsolódó
A magyar egészségügyi gigakartellt vizsgálja az OLAF
Hadházy Ákos bejelentése nyomán, aki Németországban is feljelentést tesz.

Az OLAF jelentéséen megjegyezte, az ügyet megküldte a Legfőbb Ügyészségnek, az esetleges büntetjogi felelősség megállapítása érdekében.

Helyreigazítás

Cikkünk megjelenése után dr. Maróth Gáspár az alábbiak közlését kérte lapunktól: „A cikk valótlanul állította azt, hogy a GVH többek között megállapította, hogy Maróth Gáspár is részt vett az üzletben. A valóság ezzel szemben az, hogy dr. Maróth Gáspár magánszemélyként soha nem volt érintett a GVH tárgyi eljárásában. A cikk összességében hamis színben tüntette fel azt a való tényt, hogy a GVH tárgyi eljárásában érintett volt a VMD Zn., amelynek dr. Maróth Gáspár volt a vezető tisztségviselője az érintett időszakban. A valóság ezzel szemben az, hogy a GVH végzésével a tárgyi eljárást a VMD Zrt. vonatkozásában jogsértés megállapítása és pénzbírság kiszabása nélkül megszüntette.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik