Belföld

3,6 millió euró uniós támogatás visszafizettetésére tett javaslatot az OLAF egy magyar iskolai projekt kapcsán

Nicolas Economou / NurPhoto / AFP
Nicolas Economou / NurPhoto / AFP

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta egy magyarországi digitális projekttel kapcsolatos vizsgálatát, és több mint 3,6 millió euró uniós támogatás visszafizettetését javasolta – olvasható a hivatal közleményében, melyet a Telex szemlézett.

Az OLAF a közbeszerzési eljárás kapcsán megállapítja:

a felhívás műszaki leírását az utolsó pillanatban módosították, valamint kizárták a legolcsóbb ajánlatot, így versenyelőnyt biztosítottak a nyertes vállalatnak.

A közlemény arról nem tesz említést, pontosan melyik projektet érintették a jogsértések, mindössze annyi tudható, hogy annak célja az oktatási létesítmények korszerűsítése volt, és az Európai Szociális Alapból finanszírozták.

Az OLAF szerint az európai adófizetők mellett a diákok tanulási lehetőségei is sikerült, hiszen „a projekt megfelelő megvalósítása esetén ugyanannyiért jobb hardvert is lehetett volna vásárolni”.

A hivatal a visszafizetésről szóló ajánlást elküldte az Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának.

Magyarország magasan vezeti azt a listát is, amely azt mutatja meg, hogy az OLAF 2016 és 2020 között a kifizetések hány százalékának tett javaslatot visszafizettetésére: hazánk 2,2 százalékkal áll a rangsor élén, míg Bulgária 0,69 százalékkal a második.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik