magyar kétfarkú kutya párt
„Ez az adatbányászás valamivel nagyobb meló lesz!" – üzenték azzal kapcsolatban, hogy ugyanezért nemrég nyilvánosságra hozták egy aktivistájuk személyes adatait.
„Ellenünk tudatosan, vagy tudattalanul a rendőrséget használni, miközben sokkal komolyabb bűncselekmények történnek az országban, felháborító és ijesztő is” – írták.
A lap közben Lázár bizalmi emberétől átkerült Lázár bizalmi emberének testvéréhez.
Bitskey Botond az Alkotmánybíróság főtitkára volt.
Mindenhol jelöltet szeretnének állítani, és bejutnának az Országgyűlésbe.
Kovács Gergely előterjesztése nyomán.
Jakab András a Kutya Párt vezetése szerint is jól tette, hogy bocsánatot kér választóitól.
Kovács Gergely polgármester szerint ez csak tévedés lehet és a miniszter valójában a MÁV-ot akarta műemlékké nyilvánítani.
Az önkormányzat folyószámláján több mint 1 milliárd forint van.
Az MKKP szerint valaki súghatott az önkormányzatnak, ami aztán a céggel vitette el a balhét.
A lap úgy tudja, hogy a pártvezető fontos szerepet szeretne Vitézy Dávidnak, míg Karácsony Gergely nehéz helyzetbe kerülne.
Az alapító tagok közül hárman maradtak. A pártelnököt és a pártigazgatót kérdeztük az elmúlt évekről, a feltárt pénzügyi hiányosságokról és a jövőbeni feladatokról.
A kilencedik osztályosok okostankönyvét érintette a probléma.
Kovács Gergely, megválasztott polgármester szerint sok ötletet kapnak, mi legyen a turullal, de ez a kedvence.
Azt is közölte, hogy a listavezetőkkel még a nyár folyamán folytatják az egyeztetést, a főváros működőképessége érdekében.
A kutyapárti megválasztott polgármester azt is elárulta, hogy kiket.
A Hegyvidék leköszönő fideszes polgármestere szerint régóta látszik a tendencia, ami miatt vesztett.
Videó
A XII. kerület leköszönő polgármestere testületi ülést hívott össze kerületi építési és végkielégítési kérdésekben, az ősszel érkező kutya párti utódnak pedig mindehhez volt egy-két szava.
A Kutyapárt elnöke szerint azt is biztosítanák, hogy Tiborcz István megépíthesse az irodaházát a Mártonhegyi úton.
Az épített örökség védelme és a túlzó méretű vagy középszerű beruházások sorsa részben kerületi szinten dől el, így a választás után esély nyílhat a változásra.
„Nyertünk, mégis vesztettünk, ahogy a TV2-ben mondanák”.
Az a legfontosabb, hogy a választópolgárok menjenek el szavazni