Kultúra
Fotó: Marjai János / 24.hu

Orbán már Párizsban kisvasutazik

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2018. 08. 19. 10:57

Június végén járta be villámgyorsan a magyar sajtót, hogy Banksy Budapesten járt. A Rumbach Sebestyén és a Dob utca sarkán ugyanis feltűnt egy Orbán Viktort ábrázoló falfestmény, amin vidáman vonatozik Thomas mozdonyon a miniszterelnök. A szignózott és azonnal ikonikussá váló képről persze gyorsan kiderült, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt műve volt, ám

a jól sikerült alkotás története ezzel koránt sem ért véget.

A műremek azóta már több helyen felbukkant, és budapesti viszonylatban csodálatos gyorsasággal tűntették el őket az ügyben illetékes szervek. Szerencsére Orbán Vikor igazi nemzetközi figura, hívei szerint komoly európai játékos, így nem kellett sokat várni, hogy a kisvasútja az ország határain túlra repítse. A legújabb megálló Párizs, ahogy az a Basky nevű Facebook-oldal posztjában is látható.

A mű rajongói örülhetnek, hogy kedvencük nemzetközi vizekre evezett, ugyanakkor a kevésbé műértők számára okozhat némi fejfájást, hogy a francia fővárosban turnézó alkotást sokkal nehezebb lesz eltüntetni, mint Budapesten – persze annak sem zárnánk ki a lehetőségét, hogy a lelkes műkincsvadászok már pumpálják a kerozint valamelyik szigorúan nem kormányzati gépbe.

Birkás Péter korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Szerdán lefagy az ország harmada

Kommentek

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.