A következő élő közvetítés része Újabb fideszes mandátum a határon túli szavazatok miatt, tuti a kétharmad

Kétfarkú: Ki ne vándoroljatok külföldre!

A viccpárt szerint 2,5 millió ember rettegésből szavazott, emiatt is lesz tennivalójuk.

Kivételesen komoly bejegyzést tett ki Facebook-oldalára a Kétfarkú Kutya Párt, amelyben megköszönik az 1,7 százaléknyi listás szavazatot, és a nekik nyújtott segítséget.

Az eredmény azt jelenti, hogy Magyarországon maradunk. 5 felett ugye elutaztunk volna fél évre külföldre nyaralni, 1 alatt meg elmenekültünk volna az országból

– írják, azon ironizálva, hogy 1 százaléknyi szavazat alatt vissza kellett volna fizetniük a már elköltött kampánytámogatást.

A párt legfontosabb feladatának azt tartja, hogy

valahogy elérjük azokat a vidékieket, akik a nemlétező bevándorlóktól rettegnek és valahogy megértessük velük, hogy őket átverték.

Úgy gondolják ugyanis, hogy 2,5 millió ember rettegésből szavazott.

Emellett nyilván folytatjuk, amit eddig is csináltunk, a városfelújítást, a közösségépítést, valamelyst nagyobb volumenben mint eddig, hiszen mostantól lesz erre évi 40 millió forint állami támogatásunk, amit igyekszünk majd értelmesen elkölteni. És átláthatóan

– írták. Bírálta a párt a taktikai szavazást, zárójelben kifogásolva, hogy „gulyásmarciék a demokrácia jegyében minket nem is mértek”.

Azzal hogy a legesélyesebbnek mondott dk/szoci-jobbik jelölt mellett kampányoltak és ugye mindenki hülye volt, aki nem lépett vissza, sikerült kicsinálni az lmpt, az együttet, a momentumot és így 2022-ben is gyurcsány ferenc meg a jobbik fog ránk mosolyogni a plakáton. Ez azért elég szomorú szerintem

– áll a bejegyzésben, ami felrója még a baloldali sajtónak, hogy „konkrétan propagandaújságírássá alakult az elmúlt hetekben”, és „most ugye még a Nagy Népi Mindenkimás Hibáztatása jegyében szépen megírják, hogy az lmp meg a momentum meg az mkkp tehet mindenről”.

Listán 1.7 százalékot kapott tegnap az MKKP. Ez kb 90-100 000 szavazat. Nagyon köszönjük mindenkinek azt a rengeteg…

Közzétette: Magyar Kétfarkú Kutya Párt – 2018. április 9.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik