Az Amerikai Nagykövetség közölte, hogy a civil társadalom olyan átlagos állampolgárokból áll, akik azért dolgoznak, hogy jobb hellyé tegyék az országukat.
Az LMP elnökségi tagja, a Figyelő társtulajdonosa, a Magyar Nemzet egyik vevőjelöltje nem bizonyult túl beszédesnek a lapjában, a Figyelőben közölt Soros-zsoldoslista kapcsán. Az Amnesty vezetője annál inkább.
Sopron-közeli embereket listáztak az alapján, hogy mennyire lojálisak a párthoz, milyen kapcsolati rendszerük van és milyen haszonnal jár a beszervezésük.
Ismét Baló György vezeti a saját műsorát, ahol az elmúlt időszakban helyettesítőkre volt szükség. „Bátorsághiányos” közéleti szereplők nevét tartalmazó lista felolvasásával indított.
Legalábbis az erről pontozással szavazó, a Marketing&Media által felkért zsűri szerint. Egyetlen kormányközeli média munkatársa sem került be a legmeghatározóbb személyek TOP25 digitális listájára.
Ha nem a kormány mellett/ellen tüntetsz március 15-én, és inkább a tévé előtt töltenéd a napod, itt egy lista 10 filmről, ami sokat mond a forradalmakról, de semmi köze Jókaihoz.