82 éves korában elhunyt Al Martino, akit a közönség A keresztapa című filmben Johnny Fontane szerepében láthatott, és olyan világslágerekről ismerhetett, mint a Volare.
Vasárnap délután kórházba szállították Szabó Gyulát. A 79 éves Nemzet Színésze agyhártyagyulladást kapott, és jelenleg az intenzív osztályon altatásban tartják, hogy megkíméljék a fájdalmaktól – értesült a Borsonline.
A vásárt soha nem látott heves viták előzték meg, mivel az idei díszvendég a cenzúra miatt sokat bírált Kínai Népköztársaság. A könyvvásár egyik központi témája a "digitális fordulat" lesz.
Négy díjat is bezsebelhetett Duncan Jones elsőfilmes rendező, David Bowie fia a 42. Sitgesi Filmfesztiválon. A Moon (Hold) című alkotás kapta a legjobb filmnek, a legjobb forgatókönyvnek, a legjobb dizájnnak és a legjobb főszereplőnek járó díjat.
Nyolc év után ismét Budapesten ad koncertet Tom Jones, az egyik legnépszerűbb brit énekes. A Green, Green Grass of Home, a Delilah, az I'll Never Fall In Love és sok más világhírű sláger előadója november 11-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Több mint 80 évvel A. A. Milne második és egyben utolsó Micimackó-története után megjelent a világ leghíresebb medvéjének jogtulajdonosok által engedélyezett folytatása. A Móra Könyvkiadó által gondozott magyar fordítást, a Micimackó visszatér című kötetet hétfőn mutatták be.
Elinor Ostrom amerikai kutató az első nő, aki közgazdasági Nobel-díjat kapott. Az Indiana állambeli Bloomington egyetem kutatója az ugyancsak amerikai Oliver E. Williamsonnal megosztva kapta az elismerést a Svéd Királyi Akadémia hétfői bejelentése szerint.
A bukaresti napilapok úgy ünneplik Herta Müller irodalmi Nobel-díját, mintha azt valóban egy román kapta volna meg. Az írónő első hosszabb interjúja megerősíti ezt a feltételezést.
Az önámítás súlyosbítja az előítéletet, torzítja az emlékezetet, tartósítja a viszálykodást, az igazságtalanságot. Ugyanakkor segíti a nyugodt alvást – áll Elliot Aronson és Carol Tavris könyvében. A világhírű szociálpszichológustól azt is megtudtuk, szeretne jövőre visszajönni Budapestre.
Visszatért Röltex Rózsi, Lottó Ottó, Fabulon Éva és a Trapper farmer, sőt újra előkerült az Ali baba pörkölt kávé és a Leó jégkrém is - legalábbis egy retrókiállítás erejéig. Videó!
Az FN.hu tudósítója az új Sas Tamás film forgatásán járt, de abba nem tekinthetett bele, így aztán most videónkkal úgy csinálunk, mintha mégis a legizgalmasabb akciójelenetek kulisszái mögött leselkedtünk volna.
Hiller István Párizsban beszélt a többnyelvű oktatás fontosságáról. Az oktatási és kulturális miniszter nem titkolt terve, hogy Magyarország az UNESCO Világörökség Bizottságának vezérkarába kerüljön.
"Nagyon meglepett, még mindig nem tudom elhinni. Többet egyelőre nem tudok mondani" - ez volt az első reakciója Herta Müller romániai születésű német írónőnek, miután kiderült: idén neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat.
Fantasztikus író - mondta Nádas Péter az idei irodalmi Nobel-díjasról csütörtökön; a Herta Müllerhez hasonlóan erdélyi származású Dragomán György szerint az elismerés sok ember számára jelent elégtételt, akinek annak idején el kellett menekülnie Romániából.
Herta Müller Nobel-díjával a minőségi irodalom kapott magas elismerést - mondta Kertész Imre azt követően, hogy csütörtökön Stockholmban bejelentették: a romániai születésű német írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat. Konrád György szerint Herta Müller megbecsült, de nem „magasztalt" szerző Németországban.
Két új kezdeményezés is várja idén ősszel a hazai múzeumok látogatóit: október 10-én a Nagy rajzolás, míg november 14-én a múzeumok őszi éjszakája programjaiból választhatnak az érdeklődők.
Bírósághoz fordulnak szegedi panziótulajdonosok, mert állításuk szerint több millió forinttal tartozik nekik a Magic Boys című film stábja – írja a Blikk.
Arthur Miller lányának, Rebeccának a sztárokat sorjázó filmje (Pippa Lee négy élete) mellett egy „csöndes” japán vígjátékot (Rövidlátók), valamint egy német és egy magyar zenés filmet (Apám zenéje, illetve Csiribiri) láthatunk ettől a héttől a mozikban.
Gyászmisén emlékeztek Bujtor Istvánra a budapesti Szent István-bazilikában szerda este. A 67 éves korában elhunyt színész, rendező lelki üdvéért bemutatott katolikus gyászszertartáson mintegy kétszáz családtag, barát és pályatárs vett részt.