Élet-Stílus

„Nézzünk magunkba!” – villáminterjú Aronsonnal

admin
admin

2009. 10. 12. 06:30

Az önámítás súlyosbítja az előítéletet, torzítja az emlékezetet, tartósítja a viszálykodást, az igazságtalanságot. Ugyanakkor segíti a nyugodt alvást – áll Elliot Aronson és Carol Tavris könyvében. A világhírű szociálpszichológustól azt is megtudtuk, szeretne jövőre visszajönni Budapestre.

Elliot Aronson és Carol Tavris szerint szeretjük azt hinni, hogy a hiba, a bűn tőlünk független dolog. A „mi nem tehetünk róla, mossuk kezeinket” mentalitást a különböző politikai döntések és a mindennapi élet kisebb döntései kapcsán is vizsgálják a nemrég megjelent: Történtek hibák, de nem én tehetek róluk című kötetükben. A szerzők úgy vélik, ez a hozzáállás oda vezethető vissza, hogy alapvető szükségletünk a magunkról alkotott pozitív kép fenntartása. „Én jó ember vagyok, ha valakivel szemben elkövettem valamilyen rosszat, akkor az meg is érdemli.” Ez az úgynevezett kognitív disszonancia jelensége: ha valami olyat állítok vagy teszek, ami ellenkezik a saját meggyőződésemmel, akkor azt is be kell építenem az önmagamról alkotott jóemberképbe. A Santa Cruz-i Egyetem nyugalmazott professzorát a könyv (és a másik most megjelent, Columbine után című kötete) bemutatóján kérdeztük az önámítás lélektanáról.

Azt írják, hogy az önigazolás nem feltétlenül rossz, hiszen segít elaltatni a lelkiismeretünket, és ez egy bizonyos mértékig hasznos lehet. Egy idő után viszont már az esztelen önigazolás örvénye a katasztrófa felé vezet. Hol a határ, ameddig még elfogadható ez a fajta önigazolás?



Ezt nagyon nehéz megmondani, de valóban nem eredendően rossz az önigazolás folyamata. Megvan a maga ára és a maga haszna. Segít abban, hogy nyugodtan alhassunk, ugyanis nélküle egyfolytában azon gyötrődnénk, hogy helyesen döntöttünk-e a különböző szituációkban. Egy idő után viszont az esztelen önigazolás miatt nem leszünk képesek belátni a tévedéseinket. Így persze meghosszabbíthatjuk a rossz házasságunkat, igazolhatjuk a káros szenvedélyeinket, a rossz gazdaságpolitikánkat. A kérdés, hogy milyen áron. Első lépésként meg kell értenünk, hogyan működik az önigazolás mechanizmusa, s akkor talán a helyes mederben tarthatjuk a folyamatot. Ezért is írtuk a könyvet.

A mi régiónkban nagyon erős ellentétek húzódnak a nemzetek, nemzeti kisebbségek között, amiket a történelmi hibákból vezetünk le. És persze mindig a másik hibáiból, hiszen mi nem hibáztunk… Kollektíven is értelmezhető ez a fajta önámítás?





“A politikusoknak igencsak magukba kellene nézniük”

Igen. Megnyilvánulhat egyénileg és kollektíven egyaránt, de az egyéni önigazolás sokkal szembeötlőbb, sokkal többet találkozunk vele. Az egyes országok különösen szeretik azt hinni, hogy mindig helyesen járnak el, és képtelenek arra, hogy belássák a hibáikat. A legtöbb amerikai például régóta azt hiszi, hogy az iraki invázió helyes volt, egyszerűen nem akarják belátni, hogy az országuk ilyen hatalmasat hibázhat. A legtöbben úgy vélik, hogy bizonyos vallatási módszerek nem kínzások voltak. Azért gondolják ezt, mert ebben akarnak hinni, és éjszaka jól akarnak aludni. A nagy nemzeti terveket, programokat ezért inkább azoknak kellene kidolgozni és vezetni, akik nem hagyják magukat kollektíven befolyásolni.

Magyarországon is mindennap tapasztaljuk a politikusaink részéről, a „történtek hibák,(de nem én tehetek róluk”-hozzáállást („Mistakes were made but not by me”). És látjuk, hogy ez nem vezet sehová. De várhatunk-e mást egy politikustól, hiszen ő a szavazatainkért, a hatalomért harcol. Nem mondhatja, hogy én hibáztam…





A politikusoknak is igencsak magukba kellene nézniük. Persze úgy gondolom, nemcsak nekik, hanem mindenkinek. Amikor döntéseket hozunk, érdemes megkérdezni önmagunktól, valóban ez a legésszerűbb, amit teszünk, vagy pedig csak a korábbi döntésünk nyomán hozzuk ezt az újabb döntést, annak igazolására. Ezt mindenkinek végig kellene gondolnia, beleértve a politikusokat is, s az életünket e szerint érdemes megszervezni. Így lehet növelni a kedvező döntések arányát. Ehhez pedig az lehet az első lépés, hogy elolvassuk a könyvet.

Többször volt már Budapesten, most is már egy hete itt van. Könyveiben sok konkrét élményt, tapasztalatot szokott idézni és elemezni. Volt olyan tapasztalata itt-tartózkodásai alatt, amit majd beépít egy következő könyvébe?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. A következő gyerekkönyvemre gondolt? (nevet) Amit Magyarországon tapasztaltam, az elsősorban a meleg fogadtatás, a régi, illetve újonnan szerzett barátságok. Sok csodálatos emlékem van Magyarországról, különösen attól, akit feleségül vettem (Aronson felesége ugyanis magyar származású – a szerk.). Örömmel jövök ide mindig, s minden egyes alkalommal azt kérdezem magamtól, miért nem maradhatok még tovább. Legutóbb 14 évvel ezelőtt voltam itt, és most azon gondolkodom, hogy talán jövőre visszatérek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.