Izrael védőkerítést épít egyiptomi határa egyes szakaszain, hogy megakadályozza palesztin öngyilkos merénylők beszivárgását saját területére - közölte egy magas rangú izraeli tisztségviselő.
A Szuper Kedd után kezd tisztulni a kép, ám nehéz hónapok várnak még az amerikai jelöltekre. Obama és Clinton párharca tovább éleződik, hogy elcsábítsák egymás elől a szavazókat, ami a finisben meggyengítheti az egyébként esélyesebb demokratákat. Kérdés, hogy McCainnek sikerül-e összetartania a széthúzó és a recesszió által elsődlegesen sújtott republikánus tábort, és győzni demokrata ellenfelével szemben, bárki legyen is az.
Legalább negyvenheten vesztették életüket szerdára virradóra az Egyesült Államok déli részén, ahol tornádókkal, zivatarokkal és jégesővel kísért viharfront söpört végig.
A minisztertanács nem sokkal azt követően döntött az időpontról, hogy Giorgio Napolitano államelnök bejelentette a törvényhozás két házának feloszlatását.
Ha az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) valóban megújítja a szlovák kormányfő, Robert Fico pártjának ESZP-tagságát, akkor „az Fico nagy győzelme és a magyar diplomácia veresége lesz" - írta a pozsonyi Pravda.
A republikánusoknál John McCain meghatározó előnyre tett szert Mitt Romney-val szemben, míg a demokratáknál Hillary Clinton vezet Barack Obama előtt az elnökjelölti versenyben. Itt azonban még nem dőlt el semmi.
Szerbiában kormányválság alakult ki Borisz Tadic elnök újraválasztását követően. Az államfő és a miniszterelnök között ugyanis ellentétek vannak Koszovó elszakadása és az EU Koszovóval kapcsolatos politikája miatt.
Giorgio Napolitano olasz elnök feloszlatta szerdán a parlamentet, miután Romano Prodi balközép kormánya lemondani kényszerült. A volt kormányfő kijelentette: nem jelölteti magát tavasszal.
Az országban állomásozó nyugati adminisztráció erőfeszítései ellenére évről évre növekszik az ópiumtermelés Afganisztánban. A fő probléma, hogy a termelők nagy része a bevétele 10 százalékát a táliboknak adja.
Az al-Kaida pakisztáni bázisa egyre erősebé válik, a terroristák kiképzése és szervezettsége lassan eléri azt a szintet, amikor alkalmassá válik arra, hogy az Egyesült Államok területén ismét támadásokat hajtson végre – jelentette ki egy szenátusi ülésen a nemzeti hírszerzés igazgatója.
Boris Tadic személyében ismét olyan haladó szellemű, Európa felé tekintő elnöke van Szerbiának, akivel valószínűleg könnyebb lesz teljesítenie az EU-csatlakozás feltételeit - vélekedett az unió soros elnöki tisztét betöltő Szlovénia külügyminisztere.
Szerdán szavaznak a török parlamentben arról az erősen vitatott alkotmánymódosításról, amely lehetővé teszi, hogy az egyetemi hallogató nők kendőt viseljenek a fejükön.
A latin nyelvű miserendben szereplő nagypénteki ima eredeti szövegét zsidó szervezetek sértőnek találták. E szervezetek azonban most sincsenek megelégedve, a szöveg szerintük továbbra is a kereszténységhez való megtérésüket tartja kívánatosnak.
Romano Prodi lemondott olasz kormányfő szerda reggel fogja ellenjegyezni a parlament feloszlatásáról kiadandó elnöki rendeletet. Az új választásokat - a találgatások szerint - április 13-14-én írják ki.
Az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) kész megbocsátani Robert Fico szlovák kormányfőnek, hogy másfél éve koalícióra lépett, a szélsőségesnek tartott Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal (SNS). A felvidéki magyarok a meciari idők visszatérésétől félnek.
Az Európai Uniónak egységes álláspontot kell képviselnie a koszovói kérdés rendezésében - jelentette ki egybehangzóan Sólyom László magyar és Georgi Parvanov bolgár köztársasági elnök.
Mind a 27 uniós tagállam rábólintott arra a megállapodásra, mely alapján az EU a rendért és a jogrend betartatásáért felelős missziót küldene a Szerbiától függetlenedni vágyó tartományba.
A demokrata jelöltaspiránsok mezőnyét hónapok óta vezető volt first lady első ízben került vetélytársa mögé, méghozzá a nagy jelentőségű szuperkedd előtt. A republikánus oldalon John McCain arizonai szenátor biztos befutónak látszik.
Az Egyesült Államok történetének egyik legizgalmasabb előválasztása során eldőlhet: ki lesz a republikánusok, illetve a demokraták elnökjelöltje. A „Szuper Kedden” a demokraták 22, a republikánusok 21 államban szavaznak, ami lefedi az Egyesült Államok lakosságának több mint a felét.
A francia törvényhozás alsó- és felsőháza együttes ülésén a Párizs melletti Versailles-ban hétfőn nagy többséggel elfogadta azt az alkotmánymódosítást, amely ahhoz szükséges, hogy a parlament szentesítse a Lisszaboni Szerződést, azaz az Európai Unió új reformszerződését.
A politikai etikettet durván megsértő tartózkodás újabb tápot ad azoknak a belgrádi találgatásoknak, hogy meddig maradhat fenn a jelenlegi, eddig is döcögősen működött kormánykoalíció.
Ha Barack Obama illinois-i és John McCain arizonai szenátor közül ma kellene elnököt választani az amerikaiaknak, akkor előbbi nyerne. A választók 49 százalék rá szavazna, míg vetélytársára csak 46 - derült ki a The Washington Post/ABC News legfrissebb felméréséből.