Külföld

Tadicnak most Kostunicával kell megküzdenie

admin
admin

2008. 02. 06. 13:50

Szerbiában kormányválság alakult ki Borisz Tadic elnök újraválasztását követően. Az államfő és a miniszterelnök között ugyanis ellentétek vannak Koszovó elszakadása és az EU Koszovóval kapcsolatos politikája miatt.

Szerbiában jelenleg két erő feszül egymásnak: egyfelől Borisz Tadic elnök Demokrata Pártja (DS), a kormánykoalíció vezető ereje és a G17 Plus párt, másfelől Vojislav Kostunica miniszterelnök Szerbiai Demokrata Pártja (DSS) és a Velimir Ilic vezette Új Szerbia pártja. Egyelőre nyíltan még egyik tábor sem mondta ki, de az eseményekből ítélve nagyon közel jutottak a teljes szakításhoz.

Az EU miatt rúgták össze a port

A régóta érlelődő válságot közvetlenül az robbantotta ki, hogy február 7-ére tervbe vették az Európai Unió és Szerbia politikai megállapodásának aláírását, majd Brüsszelben a tagállamok nagykövetei hétfőn elfogadták az unió koszovói missziójának tervét, amely már csak a külügyminiszterek jóváhagyására vár.

Vojislav Kostunica, aki “Koszovó megtartását” állította egész tevékenysége és retorikája középpontjába, már pár héttel ezelőtt követelte Borisz Tadictól, hogy kötelezze el magát a megállapodás felmondása mellett arra az esetre, ha az EU missziót küld a dél-szerbiai tartományba átvenni az ENSZ-közigazgatás feladatait. A nyilvánosságnak szánt magyarázata szerint ugyanis, ha Szerbia egyezséget köt Brüsszellel, akkor egyben menlevelet is ad az EU-nak ahhoz, hogy részt vegyen Koszovó függetlenségének megteremtésében, vagyis területe, szuverenitása megcsonkításában.

Kostunica új fronton támad

Mivel az államfő ezt elutasította, megvonta tőle a támogatását, ám Tadic egyedül is győzni tudott a vasárnapi választáson, majd megszületett a hétfői brüsszeli döntés, ami után Kostunica egy gyors manőverrel a parlamentbe tette át a küzdelmet, s azt követelte, hogy a törvényhozás azonnal üljön össze, hozzon az EU-t elítélő, a megállapodást elutasító határozatot. Erre ott meg is lett volna a lehetőség, mivel az EU-ellenes radikálisokkal és a szocialistákkal együtt Kostunica pártja túlnyomó többséget képvisel.

A parlament elnöke, a DS-tag Oliver Dulic azonban közölte, hogy január 11-énél előbb nem lesz ülés. Kostunica ezt obstrukcióként értékelte, s megtagadta, hogy összehívja a kormány ülését, amelynek elvben felhatalmazást kellene adnia Bozidar Djelic miniszterelnök-helyettesnek, hogy csütörtökön aláírja Brüsszelben a politikai megállapodást.

Nem a kormányfő dönt

Tette ezt azért, mert a belgrádi parlament többségi elven működik, a feltett kérdésekben a miniszterelnöknek nincs döntő szavazata, s a DS és a G17 Plus miniszterei kényelmes többséget alkotnak a testületben.

Azt, hogy a felhatalmazásra szükség van, sok szakértő vitatja, arra hivatkozva, hogy Djelicet egyszer már megbízták a politikai megállapodásnál sokkal komolyabb, az EU-tagság közvetlen előzményének tartott – elsősorban holland vétó miatt megbukott – stabilizációs és társulási szerződés aláírásával. A helyette sovány vigaszként ajánlott megállapodást tehát újabb felhatalmazás nélkül is aláírhatja a miniszterelnök-helyettes.

Nikolics már szóba sem áll Tadiccsal

Tomiszlav Nikolics, a Szerb Radikális Párt (SRS) alelnöke nem akar tárgyalni Borisz Tadics államfővel az ország sorsáról. Kemény párharcuk után, vasárnapi elnökválasztási győzelmét követően Tadics közölte, hogy az első, akivel Szerbia helyzetéről, jövőjéről beszélgetni akar, az ellenfele, Nikolics. (A rendkívül magas, 68 százalékos részvétellel lezajlott szavazáson – a nem végleges eredmények szerint – Tadics alig 3 százalékpont különbséggel győzött, vagyis egy politikailag félbevágott ország államfőjének tudhatja magát).

Nikolics azonban nem fogadta el a békejobbot. “Nem tudom, miről beszélhetnék vele” – mondta szerdán a radikális politikus. Nikolics szerint az elnöknek nem vele, hanem koalíciós partnerével, Vojislav Kostunica miniszterelnökkel kellene tárgyalnia, hogy tisztázzák nézeteltéréseiket, elhárítsák az egyre valószínűbbnek tűnő kormányválságot.

A politikus a leghatározottabban kizárta, hogy szövetkezzen Kostunicával, aki ennek az összefogásnak a lehetőségét már hónapok óta nyitva tartja, s újra és újra jelzi, hogy fenyegesse vele a Tadic vezette demokrata tábort.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.