Úgy tűnik, hiába támogatta a KLIK az évtizedes tapasztalattal rendelkező volt igazgató ellen a kihívót. A kecskeméti Tóth László iskola pályázata ezzel együtt is eredménytelen.
Az MTK Budapest hazai környezetben verte az élvonaltól búcsúzó Kaposvárt, a Puskás Akadémia bő egy félidőn át emberelőnyben játszva győzte le idegenben a Kecskemétet.
Tévedésből közel hatmillió forintot utalt át egy kecskeméti munkaadó az egyik alkalmazottjának. A férfi prémiumnak hihette a vaskos összeget, a pénz kétharmadát ugyanis rögtön el is költötte.