Közélet

Ma kezdődik a vak komondoros Balogh pere

Hiába kértek közvetítést, Balogh-nak felelnie kell élettársa bántalmazásáért. Most kiderülhet a vak komondor szerepe is.

Szerdán kezdődik Balogh József egykori országgyűlési képviselő pere, akit élettársa bántalmazásával vádolnak – írja az Index. A Kecskeméti Törvényszéken zajló per vádirata szerint Balogh 2013. április 27-28. közötti éjszakán bántalmazta a nőt, aki nyolc napon túl gyógyuló orr-, arc- és járomcsonttörést szenvedett. Ezután állt elő Balogh azzal, hogy a nő elesett a család öreg, vak komondorában.

Anno Balogh volt felesége is megerősítette, hogy az akkori fülöpházi polgármester agresszív ember, őt is verte, ezért váltak el. Balogh a botrány miatt kilépett a Fidesz-frakcióból, de parlamenti képviselő maradt. 2013 novemberében a Központi Nyomozó Főügyészség súlyos testi sértés gyanújával kihallgatta a férfit, aki beismerte tettét.

 

Ezután Balogh a nővel az oldalán elmesélte az Indexnek, hogy rengeteget dolgozott azon a héten, nem is tudott aludni a fáradtságtól. A nő, Terike épp elindult volna otthonról, de Balogh visszatartotta, mondván pálinkáztak korábban, inkább ne vezessen. Elindultak visszafelé, és akkor történt a baj a kutyával:

“A komondor nem tudta, mit csinálunk, hogy ez most játék vagy nem. Így odaugrált, mi meg megbotlottunk és elestünk. Én is csúnyán beütöttem a könyököm. És közben lehet, hogy megütöttem a Terikét, de csak véletlenül.”

Érdekesség, hogy a Fideszből kitett, de Fülöpházán tavaly ismét polgármesterré választott Balogh is és az áldozat Terike is közvetítői eljárást akart, de a bíróság ezt első és másodfokon is elutasította. A Törvényszék ezt a cselekmény tárgyi súlyára és a bántalmazás körülményeire hivatkozva utasította el.

Figyelem!

Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot, ami belföldről minden hálózaton keresztül ingyenes: 06-80-20-55-20

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik