Közélet

Kamu volt a rejtélyes fekete nindzsa Kecskeméten

nindzsa (Array)
nindzsa (Array)

A kecskeméti nyomozóknak gyanússá vált a gondozó története a fekete ruhás ismeretlenről, aki egy 89 éves bácsi összes pénzét elvitte éjjel.

 

Egy 89 éves férfi tett bejelentést a rendőrségre május 1-jén, hogy ismeretlen tettes a házának melléképületében elrejtett fémdobozból ellopta több százezer forint spórolt pénzét.

A sértett gondozója a helyszínen elmondta, hogy előző este látott a melléképületnél egy fekete ruhás személyt, aki a kerítést átugorva távozott az ingatlanról és szerinte ő követhette el a bűncselekményt. Azt állította, nem volt tudomása arról sem, hogy a gondozottja készpénzt tárol a melléképületben, ezért nem is tulajdonított jelentőséget a látottaknak. A férfi úgy nyilatkozott, kulcsa sincs a garázs ajtaján lévő lakathoz.

Több ellentmondás is felmerült az ügyben, így hamar kiderült, hogy a gondozó, B. Pál nem mond igazat. Megalapozottá vált a gyanú, hogy a gondozó lopta el az idős bácsi pénzét. B. Pált 12 óra 50 perckor előállították a kapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, végül beismerte a bűncselekmény elkövetését – számolt be a police.hu.

A férfinél tartott házkutatás során a rendőrök lefoglalták és visszaadták a sértettnek a készpénz nagy részét. A terhelt az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik – írta a police.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik