Az amerikai-magyar üzletember elárulta, miből él, kinek köszönheti a vagyonát, és azt is, hogy mostanában az amerikai marihuánaüzletben lát befektetési lehetőséget.
Hirtelen nem játssza a számait a Petőfi rádió, pedig korábban rendszeresen volt Czutor dal a kínálatban. Azt mondja, az a normális, ha számon kérheti a kormányt a maga eszközeivel, és ezért nem érheti retorzió. Interjú.
A párt korábbi társelnöke szerint ha a kormánypropaganda jelentette problémával nem foglalkozik az ellenzék, az olyasmi, mint amikor a halálra ítéltek csöndben, ellenállás nélkül vonulnak a kivégzésre, a saját sírjukat is megássák.
Bár orvoskrimijeivel lett világhírű, nem gondolja, hogy író lenne, csak nagyon szerette volna csökkenteni kicsit az általános tudatlanságot. Robin Cookkal beszélgettünk.
Melissa McCarthyt és Maya Rudolphot a magyar nézők is jól ismerhetik, most pedig együtt játszanak A partiállat című filmben. Budapestről, hernyótáncról és szörnyű kamaszkori frizurákról beszélgettünk velük.
Interjú Radu Morarral, a leghallgatottabb budapesti rádió, a Sláger FM, valamint a veszprémi Méz Rádió, és több Magyarországon és külföldön működő tévécsatorna tulajdonosával, akit egyelőre még Andy Vajna sem tudott kiütni a nyeregből.
Lale Sokolov a 32407-es számú auschwitzi fogoly, ő varrta az életben hagyottak bőrébe a rabszámukat, egy Gita nevű lányét is, akivel a lágerben egymásba szerettek. Igaz történetükből regény lett, a szerzővel beszélgettünk.
A Katona József Színház új bemutatója, az Ithaka apropóján Székely Krisztával és Nagy Ervinnel beszélgettünk a darabról, színházcsinálásról, és arról, létezhetnek-e makulátlan hősök.
D. Tóth András az RTL Klubnál kezdte a pályafutását, de közel 15 év után elhagyta a tévézést. A volt műsorvezetővel beszélgettünk a döntés okairól, a híradózás mai helyzetéről, és arról, miben próbálta volna még ki magát a csatornánál.
Egy 6-7 évesnek pedig még csak azt, hogy Luke Skywalker jó ember. Interjú Nagy Ádámmal, aki szerint a mai gyerekeknek már legfeljebb az lenne izgalmas, ha vérfarkasok kergetnék Baradlay Ödönt.
Bár nem szerepel a Sorosbérenc-listán, biztos kihúzná a gyufát azzal, hogy keresztény magyar emberként szabadidejében harmadik világbeli fiatalokat mentorál, azaz segít nekik a beilleszkedésben, a magyar nyelv és az itteni élet elsajátításában.
Élőszóban nem mondaná el mindazt, amit új kötetében bevall - mert szégyelli, fáj, személyes. Bocsánatkérésről, idősödésről Vámos Miklóssal beszélgettünk.
Los Angelesben beszélgettünk Jonathan Nolannel és Lisa Joy-jal, akik szerint az is lehet, hogy ők maguk is androidok. Sőt, a barátjuk, Elon Musk is, és mi mindannyian.
Gyilkossággal vádolt suttyót játszott a Terápia harmadik évadában, de úgy, hogy aki látta, imádta. De nem biztos, hogy a sok dicséret segít, nem pedig tönkre tesz. Szokatlanul őszinte interjú sminknyomokkal.
Milkovics Pál, a Csehországban már több tévécsatornával rendelkező és hamarosan magyar tévécsatornákat indító S&P Broadcasting tulajdonosa ingyenes magyarországi sajtótermék elindítását fontolgatja. Interjú.
Thandie Newtonnal, a Westworld egyik főszereplőjével eddigi élményeiről, sorozatbeli karakteréről és nőjogi aktivistaként vállalt szerepéről beszélgettünk.